A kombinált lakáshitelek továbbra is kedvezőbbek

Még a kamatok emelkedése után is olcsóbb az FHB és a Fundamenta-Lakáskassza Favorit elnevezésű kombinált terméke, mint a “sima” kedvezményes hitel. Igaz, hogy az összteher kissé nagyobb lett, mint korábban volt, azonban a megtakarítás nagyságrendje is magasabb lett.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Továbbra is lehetséges több lakás-takarékpénztári szerződés bevonása egy hitelügyletbe. Így például ha egy családon belül két lakástakarék-szerződéssel rendelkeznek és a Favorit igénybevételével kívánnak használt lakás vásárlására hitelhez jutni, akkor több mint félmillió forinttal kevesebbet kell visszafizetniük a 10 éves futamidő alatt, mintha az önálló kedvezményes hitelt vennék igénybe.

Mint ismeretes, a Favorit a Fundamenta-Lakáskassza lakás-előtakarékosság és az FHB-támogatott hitelek előnyeit egyesíti. Azoknak nyújt nagy segítséget, akiknek a lakáselőtakarékossági szerződés megkötését követően azonnal szükségük van a pénzre. Lényege, hogy az FHB a pozitív hitelbírálatot követően azonnali hitelt nyújt a Fundamenta-Lakáskassza-szerződés fedezete mellett. Így az első időszakban az FHB felé csak kamatot és kezelési költséget, a Fundamenta-Lakáskassza részére pedig a megtakarítást kell fizetni. Az összegyűjtött megtakarítással, az arra járó 30% (legfeljebb évi 72 000 Ft összegű) állami támogatással és jóváírt kamatokkal együtt a megtakarítási idő lejártát követően részben ki lehet váltani az FHB hitelt. A fennmaradó összeget a hitel futamidejének végéig egyenlő részletekben kell az FHB-nak megfizetni.

Mivel az előtörlesztés csak a lakástakarék-szerződés megtakarítási részével történik, a szerződéses összegből fennmaradó részre – a példában 2,4 millió forintra – a Fundamenta-Lakáskasszától évi fix 6%-os kamatra további lakáskölcsön igényelhető.

Nézzünk egy példát!
Az Ön családjának 5 millió Ft-ra van szüksége használt lakás vásárlására. Hasonlítsuk össze, mekkora megterhelést jelent a hitelfelvétel a Favorit és egy önálló, kedvezményes hitel esetén:
Favorit:



  • Ön és házastársa - vagy aki tulajdonrészt szerez az új ingatlanban - két rövid futamidejű, 2,5 millió Ft-os Fundamenta-Lakáskassza szerződést köt.

  • A Fundamenta-Lakáskassza megtakarítás lejárata után Ön a megtakarítási résszel előtörleszti az FHB hitelét, és a fennmaradó részt egyenlő részletekben visszafizeti az FHB részére. A Fundamenta-Lakáskasszánál még lehetősége van arra, hogy 6%-os lakáscélú hitelt vegyen fel.

  • Önálló kedvezményes hitel:
    Ön 5 millió Ft hitelt vesz fel 10 évre, melynek kamata évi 7,49%, a kezelési költség 1,5%.




























































































    Favorit

    Önálló kedvezményes hitel

    Fundamenta-LK előtakarékosság

    FHB hitel


    Szerződés szerinti összeg:


    5 000 000 Ft

    5 000 000 Ft

    5 000 000 Ft


    Havi kötelezettség a megtakarítás időszakában

    (1-12. hónap)


    36 000 Ft

    38 599 Ft

    65 575 Ft


    Havi kötelezettség a megtakarítás időszakában

    (13-24. hónap)


    36 000 Ft

    38 3530 Ft

    65 210 Ft


    Havi kötelezettség a megtakarítás időszakában

    (25-36. hónap)


    36 000 Ft

    38 462 Ft

    64 810 Ft


    Havi kötelezettség a megtakarítás időszakában

    (37-48. hónap)


    36 000 Ft

    38 394 Ft

    64 373 Ft


    Havi kötelezettség a megtakarítás időszakában

    (49-52. hónap)


    36 000 Ft

    38 327 Ft

    63 897 Ft


    Havi kötelezettség a megtakarítás után a

    53-57. hónapban


    0

    38 327 Ft

    63 897 Ft
    Előtörlesztés az előtakarékosság megtakarítási részével, melynek összege 2 600 000 Ft
    Előtörlesztés után fennálló FHB hiteltartozás kb. 2 360 000 Ft


    Havi kötelezettség

    (58-60. hónap)


    0

    18 251 Ft

    63 897 Ft


    Havi kötelezettség

    (61-72. hónap)


    0

    50 155 Ft

    63 377 Ft


    Havi kötelezettség

    (73-84. hónap)


    0

    49 708 Ft

    62 812 Ft


    Havi kötelezettség

    (85-96. hónap)


    0

    49 222 Ft

    62 197 Ft


    Havi kötelezettség

    (97-108. hónap)


    0

    48 695 Ft

    61 532 Ft


    Havi kötelezettség

    (109-119. hónap)


    0

    48 132 Ft

    60 820 Ft


    Havi kötelezettség

    (120. hónap)


    0

    48 360 Ft

    61 116 Ft


    Törlesztésre fordított összeg,

    melyből 5 millió Ft a hitel


    7 070 688 Ft

    7 615 532 Ft


    Megtakarítás a Favoritnak köszönhetően: 544 844 Ft

    Véleményvezér

    Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

    Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

    A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
    Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

    Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

    Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
    Ingyen lehet utazni a Békemenetre

    Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

    Vajon ki fizeti a Békemenetet?
    Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

    Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

    A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


    Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo