A kis cégek kezdik a munkaerő-felvételt

Egy év alatt 1,4 százalékkal emelkedhet a hazai cégeknél alkalmazásban állók létszáma. A gazdálkodók fele stagnálással számol.

Az év végéig országosan 56,2 ezerrel emelkedhet az alkalmazásban állók létszáma. Ez derül ki azon prognózis szerint, amelyet vállalatok, intézmények megkérdezése alapján készített az Állami Foglalkoztatási Szolgálat. (A hivatal tavaly elvégezte modernizációs programjának első ütemét.) A szolgálat az országos adatokat a múlt év negyedik negyedévében régiónként végzett felmérés válaszai alapján összesítette. Ennek során csaknem nyolcezer gazdálkodó létszámfelvételi, létszám-leépítési terveiből számolták ki az országos adatot.

A mintában szereplő gazdasági szervezetek szerint a felmérést követő negyedévben 0,2 százalékkal csökkenhet a foglalkoztatottak létszáma, egy év alatt pedig 1,4 százalékkal emelkedhet. Rövid távon csak a mikrovállalkozások akartak létszámot emelni, egy éves távlatban mindenegyikük létszámbővítést tervezett. A válaszoló gazdálkodók csaknem egyötöde létszámcsökkenést, harmada emelést tervezett mindkét időszakra. A gazdálkodók fele rövid és hosszútávon egyaránt stagnálással számolt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo