A kormányprogram megalkotásakor, 1998-ban abból indultak ki - emlékeztetett rá a politikus -, hogy véget kell vetni a magyar gazdaságot húsz éve jellemző "húzd meg, ereszd meg" típusú gazdaságpolitikának, amire a rendszerváltás után előbb az 1991-es gazdasági megszorító csomag hatásaként volt példa, majd pedig, alighogy megindult a növekedés, a Bokros-csomag formájában.
Ebben a helyzetben fogalmazta meg a kormány a Széchenyi tervet, amely lehetőséget ad a polgároknak arra, hogy saját képességeik és lehetőségeik kihasználásával gyarapodjanak - vázolta a kiinduló helyzetet Rogán Antal. Rámutatott, hogy meg kellett keresni azokat az ágazatokat, amelyekben Magyarországnak előnye van másokhoz képest, s melyek fejlesztésével megakadályozható a magyar gazdaság visszaesése akár a legenyhébb nyugat-európai recesszió idején is.
A Széchenyi terv így prioritásként kezeli az idegenforgalmat, a beszállítói programok elindítását és a kis- és középvállalkozások támogatását - mondta el. A turizmus például - fejtette ki - jó idegenforgalmi adottságaink miatt akkor is bevételt hozhat az országnak, ha külföldi recesszió miatt átmenetileg elmaradnának bizonyos ipari megrendelései.
Rogán Antal a legjelentősebb lépések közé sorolta, hogy a kormány a befektetőknek odaítélhető adókedvezmények feltételévé tette a magyar beszállítók foglalkoztatását. A kis- és középvállalkozók megerősítése rendkívül fontos - szögezte le -, mert ők teremtik a munkahelyek többségét. A kormány ezért csökkentette számottevően a rájuk nehezedő közterheket, segíti adókedvezményekkel működésüket - húzta alá a Fidesz alelnöke.
Rogán Antal fontos célnak nevezte a magyar termelékenységi színvonaltól messze elmaradó bérek emelését. "Ez a folyamat elkezdődött, ezt szolgálja a minimálbér növelése, illetve a köztisztviselők, pedagógusok, szociális dolgozók bérének minden eddigi mértéket meghaladó tervezett emelése - mondta.
A továbbiakban arról szólt, hogy a tervek szerint Magyarországon a következő tíz esztendőben hatszáz kilométernyi autópálya és kétezer kilométernyi csatorna épül meg.
- Nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindezt külföldi vállalatok építsék meg, szinte a magyar munkaerő teljes mellőzésével - hangsúlyozta. - Ezért változtatott a kormány az autópálya-építés eddigi gyakorlatán, és a jövőben is arra fognak törekedni, hogy az állami beruházásoknál előnyben részesítsék a magyar vállalkozókat - mondta el Rogán Antal.
A Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke a tarnaleleszi fórumon kijelentette: az említett intézkedések nyomán az utóbbi három évben először volt érzékelhető, hogy ha lassan is, de gyarapodásnak indult az ország. A fejlődést jelzi - fűzte hozzá -, hogy 2002 végére a nemzeti össztermék várhatóan ötödével fogja meghaladni az 1989-es szintet.
Forrás: MTI
A Fidesz gazdaságpolitikája...
- A külföldön immár magyar modellként emlegetett kormányzati gazdaságpolitika lényege, hogy az ország elsősorban saját erőforrásaira építve mutat fel az európai uniós szintet kétszeresen meghaladó növekedést - hangoztatta Rogán Antal, a Fidesz alelnöke október 20-án, Tarnaleleszen, pártjának a Heves megyei településen rendezett gazdaságpolitikai fórumán.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.