A büdzsé átment, Gyurcsány megmenekült

Az Országgyűlés 8.300,2 milliárd forint bevétellel, 8.961 milliárd forint kiadás mellett 660,8 milliárd forint hiánnyal elfogadta a 2009. évi költségvetést, 210 igen és 168 nem szavazattal.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A szocialista kisebbségi kormány az SZDSZ szavazataival együtt kedden elfogadta a 2009-es költségvetés fő számait. A kormány többséget tudott szerezni az általa támogatott adómódosításokhoz is: az SZDSZ mellett kapott voksokat az MDF-től is.

A büdzsé 2009-ben 4,5 százalékos inflációval, 2 százalékot meghaladó reálbércsökkenéssel, a háztartások fogyasztásának 3 százalékos visszaesésével, valamint 2,6 százalékos hiánnyal és a GDP 1 százalékos visszaesésével számol.

A fő számokat az MSZP-n és az SZDSZ-en kívül a függetlenek közül Gyenesei István önkormányzati miniszter, Császár Antal, volt fideszes képviselő és Lengyel Zoltán MDF-es politikus is támogatta. A kormány által támogatott, szintén az SZDSZ-szel közösen elfogadott módosító indítványokat Veres János pénzügyminiszter nyújtotta be. Ezek között szerepelt többek között az is, hogy jövőre a közszférában nem növekednek a bérek, és nem lesz 13. havi illetmény.

A csomag részeként csak a 62. évet az előző évben betöltött öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjban részesülők kapnak plusz egyhavi nyugdíjat, amelynek összege maximum 80 ezer forint lesz. Utóbbiról név szerint szavaztak a képviselők.

A képviselők is adóznak jövőre

A jövő évi adótörvényekhez benyújtott módosító indítványok közül a jelen lévő 376 képviselő egyhangúlag - név szerinti voksolással - megszavazta az szja-törvény szocialisták által kezdeményezett módosítását, amely szerint jövő év február 1-jétől az országgyűlési képviselők, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők 15 százalékos adót fizetnek költségtérítésük és költségátalányuk után. Az adót a kifizetőnek kell levonnia.

Jövő évtől megváltoznak az örökösödés illeték szabályai: a gyermek, a házastárs és a szülő részére illetékmentes lesz az öröklött vagyonnak az a része, amelynek tiszta (terhekkel csökkentett) értéke nem több 20 millió forintnál. Ezt eredetileg az MDF kezdeményezte. Elutasította a parlament az MDF által kezdeményezett áfa-emelést és az szja sávhatár-emelését, ezt az indítványt csak az MDF képviselői támogatták.

A kormány által támogatott adómódosításokat az MSZP mellett az SZDSZ szavazta meg, rajtuk kívül pedig 5 MDF-es képviselő, valamint két független képviselő, Gyenesei István és Császár Antal nyomta meg az igen gombot.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo