A befektetők védelméért

Új javaslatot nyújtott be a parlamenthez a pénzügyminiszter, melynek egyik célja, hogy a hazai vállalkozások helyt tudjanak állni az uniós piacon is.

A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályozásáról szóló törvényjavaslat további célja, hogy összhangot teremtsen az európai szabályokkal, így a jövőbeli befektetők egy általuk is ismert jogi környezetben tudjanak gondolkodni. Korábban fordított irányba haladt ez a folyamat, ugyanis az unió nyitott a kkv-k felé.

A javaslat során több újdonsággal is találkozhatunk, így a befektetési tanácsadás a befektetési szolgáltatások körébe kerülne, aminek köszönhetően szigorúbb szabályozás ellenőrizné. Fontos tudnivaló lehet, hogy az elképzelések szerint - néhány kivételtől eltekintve -, a befektetési vállalkozóknak legalább 730 ezer euró összegű induló tőkével kell rendelkeznie.

Védenék az ügyfeleket

A törvényjavaslat szigorú szabályokat állapít meg az ügyfelek tájékoztatása kapcsán, amelyek középpontjában a befektetők védelme áll és céljuk, hogy megkönnyítsék a számukra leginkább megfelelő szolgáltató kiválasztását, valamint a megalapozott döntéshozatalt.

A korábbi szabályozáshoz képest újdonság az ügyfél kötelező minősítése is. Három alapvető kategória van: a lakossági ügyfél, akinek a legrészletesebb tájékoztatást kell adni; a szakmai ügyfél, aki számára már nem szükségesek a részletes információk és a tesztek elvégzése sem; és az elfogadható partner, akit a befektetési vállalkozás lényegében magával egyenrangú félként kezelhet.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo