A módosított 2023. évi költségvetés már elfogadásakor elszakadt a valóságtól

A GKI az idei GDP 0,5 százalékos visszaesésére számít, sőt az ennél is nagyobb csökkenés veszélyét csak a mezőgazdaság prognosztizáltnál is gyorsabb bővülése akadályozhatja meg. A GKI továbbra is az infláció 19 százalék körüli idei emelkedését jelzi előre, de a korábban gondoltnál lényegesen nagyobb esélyt ad az év végi egyszámjegyű áremelkedés, s ezzel a valamivel 19 százalék alatti átlagos áremelkedés elérésének. Az EU-transzferekkel kapcsolatban pedig mind általánosabb vélemény, hogy erre idén már legfeljebb minimális mértékben kerül sor, sőt a magyar kormányzat valós megállapodási készsége is kétségessé vált.

Magyarországon 2023 első negyedévében folytatódott a recesszió, a GDP az előző negyedévhez viszonyítva harmadik negyedéve csökkent (0,2 százalékkal), sőt immár az előző év azonos időszakához viszonyítva is visszaesés volt (0,9 százalékkal). Az első négy hónapban az ipari termelés 3,2 százalékkal, az építőipari 7,7 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 10,4 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. Az üzleti várakozások nem utalnak gyors kilábalásra, júniusban a szolgáltató bizalmi index 5, az ipari 7, az építőipari és a kereskedelmi pedig egyenesen 38-38 havi mélypontjára süllyedt. A mezőgazdasági GDP viszont a tavalyi brutális visszaesés után a prognosztizáltnál is gyorsabban bővülhet. A GKI idén már nem számít ipari növekedésre (sőt némi csökkenést is lehetségesnek tart), s 10, illetve 4 százalékra emelte az építőipari, illetve a kiskereskedelmi visszaesés várható mértékét. Idén a tavalyinál közel 20 százalékkal kevesebb, 16-17 ezer lakás átadása várható. Több szolgáltató ágazatban – például pénzügy, szállítás, turizmus, telekom – viszont szerény növekedés valószínű. A foglalkoztatás idén várhatóan minimálisan, de emelkedik, a munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,6 százalékról csak kissé, 3,9 százalékra nő.

A folyamatos horráoptimista kormányzati jelentéseket nem támasztják alá a számok (Fotó: Jászai Csaba/MTI/MTVA)
A folyamatos horráoptimista kormányzati jelentéseket nem támasztják alá a számok (Fotó: Jászai Csaba/MTI/MTVA)

A GKI 3 százalékról 2,5 százalékra csökkentette a fogyasztás várható idei visszaesését, mivel az első negyedévben a természetbeni juttatások volumene meglepő mértékben, 4,7 százalékkal emelkedett. A vásárolt fogyasztás esetében viszont 3,5 százalékos visszaesésre számít. Áprilisban a vállalkozási szektorban 16,4, a költségvetésiben 13,4 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset, ami (24 százalékos) áremelkedés mellett 6,2, illetve 8,5, átlagosan közel 7 százalékos áprilisi reálkereset-csökkenést jelentett. A GKI az év egészében 16 százalék körüli keresetemelkedést valószínűsít, de ennél magasabbat is elképzelhetőnek tart a költségvetési szektor minimális működőképességének fenntartása, illetve a megígért béremelések teljesítése, az üzleti szféra prosperáló részében a munkavállalói követelések teljesítése következtében. A 16 százalékos keresetemelkedés éves átlagban (19 százalékos infláció esetén) 2,5 százalékos reálkereset-csökkenést jelentene (a vállalkozói szektorban stagnálást, de a költségvetési szektorban 6 százalék körüli veszteséget). 2023 végén azonban már nőhet a keresetek reálértéke. A nyugdíjak reálértékének megőrzését törvény garantálja, de a gyakorlatban némi csökkenést fog jelenteni, hogy idén nincs esély nyugdíjprémium kifizetésére. A reáljövedelmek – a magas bázis, például a tavalyi szja-visszatérítések következtében – a reálkereseteknél jelentősebben, 3-3,5 százalékkal csökkennek.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo