A magyarok harmada az utolsó pillanatban vásárol

A felnőttek harmada az utolsó hetekre, napokra hagyja az ajándékok vásárlását, és a háztartások majdnem egyharmadában a nőkre hárulnak az ünnepi teendők – többek között ez is kiderül a CIB Bank kérésére végzett friss, reprezentatív felmérésből, amelyben arra voltak kíváncsiak, mennyire tervezetten, szervezetten készülnek a háztartások a karácsonyra.

A karácsony előtti időszak nem csak az örömteli készülődésről szól: ilyenkor sokan érezhetik úgy, hogy összecsapnak a fejük felett a hullámok, mert az ünnepi készülődés teendőire nem jut elég idő. A CIB Bank karácsonyi felmérésében arra kereste a választ, hogy mennyire tudatosan készül a lakosság az év legnagyobb családi ünnepére.

Az egyik legjellemzőbb, előre látható stresszforrást az jelentheti, ha kevés idő jut az ajándékok beszerzésére. Ennek ellenére a felmérésből az derült ki: csak az ajándékozók kevesebb mint ötödére jellemző, hogy egész évben kihasználják az adódó lehetőségeket a beszerzésre; a vásárlást a legtöbben október-novemberben kezdik (46 százalék), bő harmaduk (35 százalék) pedig az utolsó hetekre, illetve pillanatokra hagyja azt.

Az idegeskedés kötődhet a megnövekedett kiadásokhoz is

A felnőtt lakosság alig több mint egyharmada (36 százalék) készít költségvetést a karácsonyhoz kötődően (közülük is csak 11 százalék-ra jellemző, hogy ragaszkodik is ehhez a tervhez, a többiek túllépik a keretet vagy nem mindenben követik az eredetileg eltervezetteket). A nők gyakrabban készítenek karácsonyi költségvetést, a fiatalokra pedig átlag feletti arányban jellemző, hogy szigorú pénzügyi tervvel indulnak neki az ünnepeknek (14 százalék) és be is tartják azt. Az idősek viszont inkább csak vázlatosan terveznek, vagy nem tartják be szigorúan, amit előzetesen elhatároztak.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo