A magyarok 62 százaléka helyzetének romlására számít

Miközben a 18-65 éves magyar internetezők 38 százalékának nincs semmilyen hosszú távú pénzügyi terve, és a többség pesszimista a közeljövőt illetően, a megkérdezettek több mint harmada kezelné a jelen problémáit a jövőjébe történő beruházással. Ha pedig visszamehetnének az időben, az egészségükbe és az önképzésbe fektetnének be többet. A magyarok tisztában vannak az öngondoskodás jelentőségével, a megtakarítók többsége a nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is igyekszik félretenni – többi között ez derült ki az NN Biztosító friss, reprezentatív kutatásából.

A hosszú távú tervezésben a tanulás után az öngondoskodás a legnépszerűbb célkitűzés: 24 százalék emelte ki az öngondoskodás, rendszeres megtakarítás, biztosításkötés fontosságát. A családról való gondoskodás és a jövőbe történő beruházás mellett a megkérdezettek ráadásul akkor is kitartanának, ha jelentősen romlana a gazdasági helyzet.

„Egyértelműen pozitív jel, hogy a megkérdezettek kétharmada a nehéz gazdasági helyzet ellenére is kitart megtakarítási tervei mellett, és a jövőjébe igyekszik befektetni az öngondoskodás és a tanulás lehetőségeivel. A megtakarítások tekintetében tapasztalataink szerint egyértelműen az euró alapú konstrukciók iránt nőtt meg jelentősen az érdeklődés, ezért az NN Biztosítónál is fontos termékfejlesztéseket eszközöltünk az euró alapú konstrukcióinknál" – hangsúlyozta ki Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

A megtakarítók 64 százaléka nehezebb gazdasági feltételek ellenére is tervez valamekkora megtakarítással. 29 százalékuk tartja a korábbi szintet: ugyanannyit vagy többet tervez félretenni, mint eddig. Másik harmaduk kevesebbet tud ugyan félretenni, de elkötelezetten folytatja a megtakarítást.  15 százalék ugyanakkor biztos benne, hogy kevesebb lesz a félretett pénze. 20 százaléknyian úgy nyilatkoztak, hogy nem tesznek pénzt új befektetésekbe, de nem is kell hozzányúlniuk a már meglévőkhöz. A magyarok tehát értik a válság tanulságát, tudják, hogy fel kell készülnünk, tisztában vannak az öngondoskodás jelentőségével.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo