A magyar nyugdíjrendszer a világ lehető legjobbja

A címben leírtak ugyan nem hangzottak el az Országgyűlés népjóléti bizottságában, de Varga Mihály pénzügyminiszter olyan hurráoptimista előadást tartott meghallgatásán a magyar nyugdíjrendszerről, hogy nem is volt érthető, miért gyűltek össze a résztvevők.

A magyar nyugdíjrendszer megbízhatóan működik, az ellátások fedezetét a kormány biztosítja, az idősek jövedelmét nem veszélyezteti semmi - mondta Varga Mihály az Országgyűlés népjóléti bizottságában tartott meghallgatásán. A politikus szerint a kormány a jövőben is biztosítja az inflációt követő emeléseket, miként azt a 2010-es kormányváltást követően folyamatosan tette. A nyugdíjak átlagos összege azóta 97 ezer forintról 217 ezer forintra nőtt, vásárlóértékük csaknem 20 százalékkal nagyobb - fogalmazott.

Hogy az inflációkövető nyugdíjemelésektől vajon miért lett nagyobb a vásárlóérték, arról nem szól a fáma. A szakirodalom szerint ugyanis az inflációkövetés csak a szinten tartásra elég és semmit nem emel a vásárlóértéken. Talán a 13. havi nyugdíj bevezetésére gondolhatott a pénzügyminiszter, de a matematika szerint akkor is csak egy 8,3 százalékos vásárlóérték növekedés jön ki. Ráadásul az inflációval számolni a vásárlóértéknövekedést igencsak becsapós dolog. Egyrészt ott van mindjárt az a szakmai probléma, amit már az állami Központi Statisztikai Hivatal (KSH) is figyelembe vesz, hogy a nyugdíjasinfláció magasabb, mint az általános infláció. A kormány ennek ellenére folyamatosan az utóbbival számol, ami nemhogy vásárlóérték emelkedést, hanem csökkenést eredményez. Másrészt az inflációmérés nem tartalmazza a különböző kereskedelmi trükköket, amivel a termelők igyekeznek eltüntetni áremeléseiket. Egy cipő ma is ugyanúgy 10 ezer forintba kerülhet, mint 10 éve, csak a mai bőrhatású textilből készül, míg 10 évvel ezelőtt igazi bőrből állították elő. Az első akár 10 év után is cipő volt, az utóbbit viszont évenként cserélni kell. Harmadrészt az infláció nem veszi figyelembe a technikai fejlődést. Az okostelefonok árai, amióta megjelentek akár csökkenhettek is, de alapvetően tízszer annyiba kerülnek, mint az egyszerű mobiltelefonok. Vagyis az inflációs görbe mínuszos e termékkörben, és mégis, ha a nyugdíjasnak új mobilra van szüksége, mert elromlott a régi, akkor akár tízszer annyit kell fizetnie a szolgáltatásért, mint korábban.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo