A magyar egyetemisták több mint felét elveszíthetjük anyagi gondok miatt

Az OTP Bank friss felmérésből kiderült, a megkérdezettek 57 százaléka inkább lemond a felsőfokú tanulmányairól, ha nem veszik fel állami képzésre. Az önköltség láttán azonban nem kell egyből lemondani az álmokról. Az OTP Bank elkötelezett a fiatalok továbbtanulása mellett, így kedvezményes feltételeket kínál az OTP Diákhitel Számla megnyitásához, ezzel is csökkentve az anyagi terheket.

Az OTP Banknál arra törekszünk, hogy minden élethelyzetben támogassuk a fiatalokat céljaik elérésében. Tudjuk, hogy nagy lépés befektetni a jövőbe, ezért alakítottuk ki a kedvezményes OTP Diákhitel Számlát, így több költségtől is tehermentesítjük a hallgatókat. Az OTP MobilBankból elérhető Kedvezményprogrammal ráadásul még plusz pénzhez is juthatnak: a résztvevő partnereknél történő bankkártyás fizetések után havi 5-30 százalékos pénzvisszatérítést biztosítunk – mondta Kertes Noémi, az OTP Bank termékfejlesztésért felelős szakértője.

A kutatásáról:

Az adatfelvétel időpontja: 2023.06.27.-07.05.

Az adatfelvétel módja: Pulzus kutatási applikáció

A kutatás végső mintanagysága: 101 fő

A kutatási minta összetétele: A végső mintába a 18-45 év közötti személyek kerültek leválogatásra, akik terveznek felvenni diákhitelt

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo