A magyar egyetemisták több mint felét elveszíthetjük anyagi gondok miatt

Az OTP Bank friss felmérésből kiderült, a megkérdezettek 57 százaléka inkább lemond a felsőfokú tanulmányairól, ha nem veszik fel állami képzésre. Az önköltség láttán azonban nem kell egyből lemondani az álmokról. Az OTP Bank elkötelezett a fiatalok továbbtanulása mellett, így kedvezményes feltételeket kínál az OTP Diákhitel Számla megnyitásához, ezzel is csökkentve az anyagi terheket.

Szeptember elsején, a tanévnyitókkal kezdetét vette a 2023/2024-es tanév. A felsőoktatásba felvételizőkben is a napokban kezd igazán tudatosulni, hogy egy új fejezet kezdődik az életükben, ami rengeteg változást és kihívást tartogat. Az önköltséges képzésre felvételt nyert gólyák számára a tandíj kifizetése is egyre égetőbb napirendi pont, amit sokan nem is engedhetnek meg maguknak és nincsenek meg a feltételeik ahhoz, hogy saját zsebből finanszírozzák. Az OTP Bank által megkérdezett fiatalok 57 százaléka inkább nem is megy egyetemre, ha nem sikerül bejutnia államilag támogatott helyre – derült ki a pénzintézet legfrissebb felméréséből. Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy mindössze 8 százalék az, akit egyáltalán nem befolyásol a finanszírozási forma és mindenképpen elvégzi a kiszemelt képzést.

Egyre többe kerül egy diploma (Fotó: Pixabay)
Egyre többe kerül egy diploma (Fotó: Pixabay)

Minden negyedik válaszadó jelezte, hogy a családban gondot okoz a szülők részéről az anyagi támogatás, mégis, amennyire csak lehet, segítik a gyermeküket. A diákok 42 százalékának a szülei azonban egyáltalán nem rendelkeznek elegendő megtakarítással ahhoz, hogy fedezni tudják a gyermekük egyetemi díját, mindössze 1 százalék jelezte, hogy nem okoz gondot a szülőknek ez a kiadás. 39 százalék éppen ezért a diákhitel felvétele mellett dönt.

Az anyagi problémák esetén felmerülő megoldási lehetőségek között a diákhitel a harmadik helyen szerepel. A válaszadók első helyre a tanulmányokkal párhuzamosan történő munkába állást tették, amelyet a szülőktől való pénzkérés követett. A rangsorban utolsó két helyre szorult az a lehetőség, hogy halasztják tanulmányaikat és munkát keresnek, valamint, hogy személyi kölcsönt vesznek fel.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo