A kormányzati ígéretek ellenére a korántsem vállalkozóbarát környezet miatt csökken a cégek száma

Bár még közel félmillió társas vállalkozás működik Magyarországon, a májusi adatok szerint tovább mélyül a cégstruktúra átrendeződése. A mikrovállalkozások tűnnek el legnagyobb számban, miközben a nagyobb cégek pozíciója – ha lassan is – erősödik.

Az Opten májusi adatai szerint még közel félmillió társas vállalkozás működött Magyarországon, de a trendek alapján ez a szám már nem sokáig marad így. A társas vállalkozások száma immár húsz hónapja folyamatosan csökken, ez nem hirtelen törés, sokkal inkább egy évek óta zajló szerkezeti átalakulás természetes, bár korántsem fájdalommentes következménye.

Piaci újrarendeződés a felszín alatt

Bár májusban nőtt az új cégek száma havi összevetésben, éves távlatban továbbra is visszaesés látható. Az alapítási hullám így inkább pillanatnyi – sok esetben szezonális – jelenség, semmint fenntartható növekedés. A turizmushoz, vendéglátáshoz és ingatlanügyletekhez kapcsolódó vállalkozások élénkülése nem tudja ellensúlyozni a bizalomhiányt, amely például a tudományos vagy szakmai szolgáltatások területén mutatkozik, ott nemcsak kevesebb új cég indul, de a megszűnési arány is mérsékeltebb.

Nem önként zárja be a kapuit a vállalkozások háromnegyede
Nem önként zárja be a kapuit a vállalkozások háromnegyede
Fotó: Depositphotos

Eközben a vállalkozói környezet egyre szűkül. A cégbírósági eljárások növekvő száma azt jelzi, hogy a vállalkozások közel háromnegyede nem önként zárja be a kapuit, hanem pénzügyi, szabályozási vagy működési nehézségek miatt. A kereskedelem és az építőipar különösen érintett, itt az eljárási arány és a működési anomáliák is kiugróak. A „túlélés” nem csak gazdasági, hanem jogi értelemben is komoly kihívássá vált.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo