A kkv-k versenyképességének javítása nélkül nehéz lesz felzárkózni

Kemény üzenetet küldött az OECD.

A kis- és középvállalatok (kkv) versenyképességének növelése várhatóan hozzájárul majd a termelékenység javulásához. Ehhez stabil szabályozásra, vállalatok létrehozásának és átszervezésének a megkönnyítésére, finanszírozáshoz jutásuk javítására, az innovációhoz kötött célzott támogatásokra, a felnőttképzésre fordított befektetésekre van szükség. Ezek a reformok segíthetik a kisvállalkozásokat, hogy jobban integrálódhassanak a globális ellátási láncokba és biztosíthassák a közvetlen külföldi beruházást – állapítja meg az OECD.

Tekintettel az aktív korú lakosság csökkenésére, Magyarországnak növelnie kell a foglalkoztatottak arányát, főként a nők körében. Ez feltételezi a szülőknek járó szabadság tényleges időtartamának a nemzetközi gyakorlathoz igazítását – mind nők, mind a férfiak esetében – valamint a kisgyermekek bölcsődei és óvodai elhelyezésének és nevelésének javítását, akárcsak a tartós ápolás lehetőségeinek fejlesztését. A kedvezőtlen helyzetben lévő oktatási intézményekben kiegészítő korrepetálásra és az osztálylétszámok csökkentésére van szükség, ami javítja a fiatalok kilátásait a munkaerőpiacon.

Az árvizek és aszályok növekvő költségeivel kapcsolatosan a jelentés rámutat, hogy Magyarországnak erősíteni kell az éghajlati kockázatokkal szembeni ellenállóképességét. Javítani kell a biztosítási fedezettséget, szigorúan be kell tartani a talajfelhasználási szabályokat, ügyelve arra, hogy rendszeresen készüljenek megelőzési és kockázatfelmérések a településeken, ösztönözve a magánszektort is, hogy befektessen az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásba.

(MTI) 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo