Az idei első negyedévben tovább bővült a hazai lízingpiac: az új finanszírozások összege elérte a 221,9 milliárd forintot, ami éves alapon 6 százalékos növekedést jelent. A szerződések száma 19 019-re emelkedett, ez 2,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A tranzakciók 82 százaléka új eszközökhöz kapcsolódott. A teljes portfólió értéke 7 százalékkal, 2 440 milliárd forintra nőtt, miközben az állományban lévő szerződések száma 1 százalékkal, 308 507-re mérséklődött.
A vállalati ügyfelek továbbra is dominálják a finanszírozási piacot
A piacot továbbra is a vállalati ügyfelek határozzák meg: az új finanszírozások 90 százaléka, mintegy 200 milliárd forint kapcsolódott ehhez a körhöz. Ezen belül a kis- és középvállalkozások adták a finanszírozások háromnegyedét, míg a nagyvállalatok részesedése 25 százalék volt. A lakossági finanszírozás szintén erősödött, volumene 20,7 milliárd forintot tett ki, ami a teljes piac 9,5 százalékának felel meg. A szerződésszám alapján a lakossági ügyfelek részesedése már meghaladta a 20 százalékot.
„A személyautó-finanszírozási piacon 10 939 szerződésből 3 461 kapcsolódott lakossági ügyfelekhez, vagyis több mint minden harmadik szerződést magánszemély kötött. Az állami és egyéb nem lakossági szereplők részesedése továbbra is minimális maradt” – hangsúlyozta Kőszegi László.
A finanszírozási formák közül az első negyedévben is a pénzügyi lízing dominált, amely az összes ügylet 83 százalékát adta. Ebből 125 milliárd forint zárt végű, további 60 milliárd forint pedig nyílt végű pénzügyi lízing volt. Az állami- és európai uniós támogatott konstrukciókhoz kapcsolódó kölcsönfinanszírozás is emelkedett: az első negyedévben 11,5 milliárd forintot tett ki, ami a piac 5 százalékának felel meg. A növekedést jelentősen segítették a Közös Agrárpolitika keretében elérhető állami támogatások.