A hazai nagyvállalatok beruházásai tolhatják meg a gazdaság szekerét

Visszafogott pénzügyi várakozások jellemzik a hazai vállalati szektort a következő egy évre vonatkozóan, ezzel együtt mégsem tervezik a beruházások leállítását. Sőt, a K&H nagyvállalati növekedési index eredményei alapján megugrott a fejlesztésekben gondolkodó cégek aránya, ami lendületet adhat a legutóbbi gyenge nemzetgazdasági beruházási eredmények után. Elsősorban technológiai fejlesztésekre és kapacitásbővítésre terveznek költeni majd a cégek.

Azt, hogy miből valósulhatnak meg a beruházások, egyelőre nem látni, hiszen uniós források – a mezőgazdasági szektort leszámítva – továbbra sem jellemzők, és a pénzügyi várakozások is visszafogottak. A jelenlegi eredmények alapján ugyanis a nagyvállalatok 0,8 százalékos árbevétel-csökkenésre számítanak az előttünk álló egy évre az első negyedéves 1,6 százalékos várt bővüléssel szemben. Ennek oka, hogy a korábbi növekedési várakozások helyett az export piacon stagnálásra, a belföldi értékesítésben pedig csökkenésre számítanak a vállalatok.

A profit esetében kisebb mértékű, de szintén mérséklődő várakozásokat látunk: az első negyedévi 1,5 százalékos várt csökkenése tovább romlott, jelenleg 2,1 százalékos nyereségcsökkenéssel számolnak a cégek. Ennek oka, hogy a vállalatok profitabilitását nagyban meghatározza az árdrágulás, továbbra is küzdenek az infláció okozta hatásokkal, mivel a legtöbben már nem tudják áthárítani a vevőkre. Ezt jelzi, hogy a második negyedévben a cégek csupán 22 százaléka jelezte azt, hogy az infláció mértékével vagy afölött tud árat emelni – a többiek esetében a profit látja kárát a korábbi magas fogyasztóiár-emelkedésnek. 
 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo