A magyar létminimum azt mutatja mekkora jövedelem szükséges egy háztartásnak ahhoz, hogy biztosíthassa tagjai számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény – a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan megfelelőnek minősülő – szükségletek kielégítését. Ugyanakkor ez a bevételi szint nem nyújt lehetőséget arra, hogy belső átcsoportosításokkal, vagy ebből félrerakott megtakarításokkal legyen lehetőség tartalék képzésére, és váratlan kiadások finanszírozására.
Az, hogy mekkora tartalék lenne kívánatos nyilvánvalóan háztartásonként eltérő. Ennek meghatározásához szükség van arra, hogy az érintettek mit gondolnak „elegendő” tartaléknak, és ehhez a saját maguk által meghatározott szinthez képest hova sorolják magukat.
Fontos, hogy a váratlan kiadás definíciója nem objektív, hiszen például egy betegség miatti jövedelemcsökkenés családonként eltérő mértékű anyagi problémát jelent. Ugyanígy különbözik az is, hogy kinek milyen nagy, szabadon rendelkezésre álló pénzügyi tartalék jelenti a megnyugtató hátteret.
A Policy Agenda által készített kutatás szerint a háztartások szintjén a kisebb
Ez a mostani 476 ezer Ft jelentősen magasabb, mint a tavalyi évben mért 297 ezer forint összeg.
A jelentős növekedés mögötti ok nem teljesen egyértelmű. Feltehetőleg szerepet játszik ebben olyan tényező, mint a szubjektív inflációs érzés, vagy akár a – kisebb váratlan meghibásodásokhoz, javításokhoz kapcsolódó – szakemberhiány miatti jelentős drágulás a szolgáltató szektorban.
További ok lehet, hogy jelentősebben emelkedett az átlagérték az alacsonyabb elvárt összeget megjelölők körében. Ha az elvárt tartalék alapján ötödökre osztjuk a társadalmat, akkor a 2018-as adatok szerint az első ötöd átlaga még 71 ezer forint volt, és ez 2019-ben már 150 ezer forintra növekedett. Ezzel szemben a felső ötödben csak 46%-os volt az emelkedés (892 ezer forintról 1,3 millió forintra).
Természetesen a kívánatos megtakarítási szintre hatással van az is, hogy
Településtípusok esetén is jelentős különbségek vannak. Míg a budapesti háztartások 580 ezer forintos kívánatos szintet jelöltek meg, addig a községekben ez lecsökken 471 ezer forintra. A 23%-os különbség (2018-ban is ekkora volt) önmagában nem magyarázható az árakkal, sokkal inkább egy anyagi-jóléti pozícióval van összefüggésben.
Önmagában nem is az a legfontosabb, hogy egy háztartás mekkora „elvárt” tartalékot gondol elégségesnek, sokkal inkább az a kérdés, hogy ez rendelkezésre áll-e számára. Ebben a tekintetben szomorú képet fest a társadalom.
A mintegy 300 ezer forint átlagos „elvárt” tartalék szintjére 2018-ban a válaszadók 34%-a mondta azt, hogy van ekkora mobilizálható megtakarítása. A 2019-ben mért átlagos megtakarítási értékhez is szinte pontosan ugyanilyen arányban (35%) tartoztak azok, akik biztonságban érzik magukat, mert van ekkora megtakarításuk.
Ez az arány a fővárosban élőknél 33%, a községekben pedig 35%. Az egy-két fős háztartások esetében 32%-a, míg az öt és annál nagyobbaknak 34%-a mondta, hogy van akkor tartaléka, amelyet elvárt megtakarításként jónak tartana.
