7,5 milliárdot fizetett vissza az APEH

Az észak-magyarországi régióban élők a tavalyi jövedelmük után benyújtott adóbevallás után 7,5 milliárd forintot kaptak vissza az adóhatóságtól - közölte Tóth István Ferenc az APEH regionális igazgatóságának szóvivője.

Az idén az APEH Észak-magyarországi Igazgatóságához valamivel több, mint 397 ezer személyi jövedelemadó-bevallás érkezett, ez majdnem 8 százalékkal volt több, mint az előző évben, elsősorban azért, mert folyamatosan bővül az önbevallást benyújtók tábora - közölte a szóvivő. A bevallások több mint harmada a beadási határidőt megelőző utolsó két napján érkezett be - tette hozzá.

Összességében csaknem minden második szja-bevallás hibás volt, és több mint ezren annak ellenére adták késve postára az ívet, hogy adóelőleg-visszatérítést kértek.

Az észak-magyarországi régió három megyéje - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád - személyi adóbevallást benyújtói közül több mint 209 ezren igényelték vissza befizetett adójuk egy részét, átlagosan 36 ezer forintot, összességében ez 7,5 milliárd forintot tett ki - közölte Tóth István Ferenc.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo