A szakminiszter szerint ez a döntés nem születhetett volna meg, ha a társadalombiztosítási alapok nem kerülnek vissza az egészségügyi tárcához és tavaly decemberben az országgyűlés nem fogadja el az ún. kórháztörvényt.
A 606,8 milliárd forintból 387,5 milliárd forintot fordítanak az egészségügyi dolgozók béreinek növelésére. Mikola István közlése szerint a program tartalmazza az épületek felújításának, az orvosi műszerpark fejlesztésének, valamint az amortizáció-elszámolás ágazati bevezetésének költségeit is.
A konszolidáció a forrásigények zömét beépítő nagy program, amely megalapozza az egészségügy új közgazdaságát. A rendezéssel az egészségügy is hozzájárul a nemzetgazdaság stabilitásához. A kormány által szükségesnek ítélt összeg Mikola István szerint a befolyt járulékokból, az adóterhekből, a Széchényi-tervből, az Uniós pályázatokon elnyert pénzből és az egészségügybe beáramló magánbefektetői tőkéből adódik össze.
Az egészségügy helyzetének rendezésével a betegek mindenképpen nyernek, hiszen mindez azt szolgálja, hogy a betegellátás színvonala javuljon. A konszolidáció eredményeképpen európai minőségű szolgáltatásnak kell lennie - mondta az egészségügyi miniszter.
606 milliárd az egészségügynek
A kormány elfogadta az egészségügyi ellátórendszer konszolidációs programját, amelynek megvalósítása négy év alatt 606,8 milliárd forint befektetését igényli - közölte a február 5-i kormányszóvivői tájékoztatón megjelent Mikola István egészségügyi miniszter.
Véleményvezér
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.