600 millió távmunkára

Az idén ismét támogatható a távmunkahelyekhez szükséges eszközök, programok beszerezése, távmunkahelyenként legfeljebb 150 ezer forinttal, egy korábbi távmunka pályázathoz hasonlóan.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján közzétett pályázati kiírás szerint a nagyobb támogatási összeget, távmunkahelyenként legfeljebb 755 ezer forintot a kereseti támogatásra, és annak járulékaira lehet elnyerni, illetve 30 ezer forintot képzésre.

Évekkel ezelőtt a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal közösen 500-500 millió forinttal finanszírozta a pályázatot. Akkor számítógép, számítástechnikai eszköz, szoftver beszerzésére, az internet-szolgáltatás igénybe vételére távmunkahelyenként 500 ezer forintot lehetett elnyerni, a kereseti támogatásra, annak járulékaira pedig ugyancsak 500 ezer forintot. Akkor fél éves időtartamra távmunkásonként 50 ezer forintos keresethez és járulékaihoz adtak segítséget, fél éves támogatás nélküli továbbfoglalkoztatással, illetve 60 ezer forintot képzésre.

Ezután a foglalkoztatási tárca már egyedül írta ki a pályázatokat, csak a távmunkások keresetét, annak járulékait finanszírozták, valamint a képzést.

November 30-ig

Az idei pályázati kiírás szerint viszont eszközök, konfigurációk vásárlásához is igényelhető segítség. Feltétel, hogy legalább 25 százalékos saját forráshoz igényeljen legfeljebb 75 százalékos, 150 ezer forintnál nem több támogatást a pályázó.

A kereseti támogatás legfeljebb a 70 ezer forintos bruttó keresetet és járulékait fedezi, a másfél éves foglalkoztatási kötelezettség csaknem fele időszakában. A távmunkásonként 30 ezer forintos képzési támogatást november 30-ig kell felhasználni.

A pályázati kiírás szerint minden támogatott vállalkozásnál a menedzsment legalább egy tagjának is el kell sajátítania a távmunka ismeretek egységes távoktatási anyagát amely szervezési, munkajogi, adózási kérdésekkel is foglalkozik. A munkáltató képviselőjének ez a tanfolyam díjköteles. A támogatással alkalmazott távmunkásoknak is el kell végezniük október 30-ig a tanfolyamot, de az számukra díjmentes.

A pályázatokat március 26-ig nyújthatják be a távmunkahelyeket létesítők. A Munkaerőpiaci Alap 600 millió forintot biztosít a finanszírozáshoz. (Irodát hoznak létre, hogy népszerűsítsék a távmunkát. Cégeknek adják a pénzt, közbeszerzési eljárás keretében. Közel hatmilliárd fordítható erre.)

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo