A foglalkoztatottak száma az utóbbi három hónap átlagában 3 millió 871 ezer volt, ami közel annyi, mint az előző év azonos időszakában.
2002. június–augusztusban 243 ezren voltak munkanélküliek, 11 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, de a változás mértéke kisebb, mint az adatokhoz tartozó mintavételi hiba. Az ILO-ajánlás szerint számított munkanélküliségi ráta 5,9%-nak felelt meg. (Az EU-országokban az időszak közép-ső hónapját jelentő júliusban a munkanélküliségi ráta átlagosan 7,5% volt.)
A munkanélküliek 44,7%-a egy éve, vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküli-ek aránya 1,1 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliség átlagos időtartama hasonlóan alakult, mint az előző év azonos időszakában, 15,9 hónap volt.
A 15–24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 25,4%, az e
korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 13,0%-ot ért el, ami 1,8 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban volt. (Az EU-országokban az erre a korcsoportra vonatkozó munkanélküli-ségi ráta az időszak középső hónapját jelentő júliusban 15,2%.)
Az adminisztratív forrásból származó statisztika szerint augusztus végén a regisztrált munkanél-küliek száma 335 ezer volt. A nyilvántartott munkanélküliek közül 105 ezer fő kapott munka-nélküli-járadékot, 5 ezren jövedelempótló támogatásban, míg az utóbbit felváltó rendszeres szociális segélyben 105 ezren részesültek.
5,9 százalékos munkanélküliségi ráta
2002. június–augusztus hónapokban a nemzetközi szinten összehasonlítható munkanélküliségi ráta
5,9 százalék volt, hasonló, mint május–júliusban, illetve egy évvel ezelőtt. A munkavállalási korú népesség 64,3% a volt jelen a munkaerőpiacon 2002. június–augusztus időszakban.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.