37 milliárdos a mosószerpiac

A mosószer kiskereskedelmi forgalma értékben 10 százalékkal nőtt tavaly a 2006-ban mérthez képest és meghaladta a 37 milliárd forintot - derült ki a Nielsen piackutató felméréséből.

A közlemény hangsúlyozza, hogy az értéknövekedés ellenére mennyiségben 2 százalékkal csökkent a forgalom. A piaci trendeket jelentősen befolyásolta a kompakt termékek térnyerése. A prémium mosószerek árának ugrásszerű emelkedése az összes termék átlagárát a 2006 november-decemberi 394 forintról 505 forintra emelte tavaly.

A kategória mennyiségben mért forgalmán belül 4 százalékponttal, 76 százalékra csökkent a por állagú mosószer kiskereskedelmi eladása tavaly, az előző évhez képest, így mind a folyékony, mind a zselé 10 százalékról 12 százalékra bővítette piaci részesedését. A kereskedelmi márkák részaránya a tavalyi kéthavi periódusokban 14-16 százalék között mozgott szemben az egy évvel korább1 10-15 százalékkal.

A mosószerek zömét a nagy eladóterű üzletekben adják el. A hipermarket mennyiségben mért piaci részesedése 46, a 401-2.500 négyzetméteres csatornáé pedig 27 százalékvolt tavaly. Az előző mutató 2 százalékkal, utóbbi 1 százalékkal haladja meg a tavalyelőttit. Alacsony, de stabil az 50 négyzetméteres és kisebb, valamint a vegyiáru szaküzletek részaránya - áll a közleményben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo