360 milliárd forintos adócsökkentés kell!

Határozott, bátor és koncentrált adócsökkentésre van szükség 2009-2010-ben a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) javaslata szerint.

Határozott, bátor és koncentrált adócsökkentésre van szükség 2009-2010-ben a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) javaslata szerint, amely évi 360 milliárd forint költségkihatással számol, ez már jelentősen javíthat a vállalkozások versenyképességén - mondta Futó Péter, az MGYOSZ társelnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A következő két évben két lépésben meg kell szüntetni a vállalkozások négy százalékos különadóját, miközben a munkaadókat terhelő tb-járulékot 3-3 százalékponttal szükséges mérsékelni - hangsúlyozta Futó Péter. Az MGYOSZ társelnöke szerint ezek a lépések beilleszthetők az adó- és járulékrendszer további átalakításába, azaz a később megvalósuló adóreformba.

Az MGYOSZ úgy látja, az egyensúlyi problémák megoldása után a kormánynak az a feladata, hogy a vállalkozások ösztönzésén keresztül a növekedést gyorsítsa - tette hozzá Rolek Ferenc alelnök.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo