30 százalék elektronikusan nyilatkozik

A Vám- és Pénzügyőrség a feketegazdaság elleni határozott fellépés mellett fontosnak tartja, hogy a legális gazdaság szereplői minél egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban tudják teljesíteni kötelezettségeit, ennek pedig a legfontosabb eszköze az elektronikus alkalmazások minél nagyobb elterjesztése - hangoztatta szombathelyi sajtótájékoztatóján Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka.

Nagy szerint 2007-ben szinte teljes körűvé vált Magyarországon az elektronikus vámügyintézés, tavasszal indult el kísérleti jelleggel az európai uniós elektronikus automatikus exportellenőrzési rendszer. "Örömmel mondhatom, hogy árunyilatkozatok egyharmada már teljesen elektronikus módon érkezik hozzánk" - mondta. Az ősszel sikeresen befejeződött az export irányú elektronikus vámügyintézés tesztelése is, országosan ezekben a napokban indult a rendszer és már a kezdetekor 12 százalékos használatot mértek.

Nagy János elmondta, hogy az elektronikus közteher megfizetési rendszert a lakossági ügyfelek és a kereskedelmi ügyfelek részére is igyekeznek hozzáférhetővé tenni,  ennek köszönhetően ma már például az uniós külső határokon az ügyfelek elektronikus formában, bankkártya segítségével tudják a befizetéseket intézni. "Egy elektronikus kontakt központot is létrehoztunk, ahová bármilyen a vámügyintézést, pénzügyi teljesítést érintő problémával lehet fordulni segítségért" - mondta.

Az altábornagy beszélt arról is, hogy a kormány néhány héttel ezelőtti döntése alapján a Vám- és Pénzügyőrség kap megbízást arra, hogy kifejlessze azt az "egyablakos" elektronikus ügyintézési rendszert, amely a VPOP-n túl az ügyintézésbe bekapcsolja például az APEH-et, az engedélyezéseket végző különböző hivatalokat, a környezetvédelmi minisztériumot, a mezőgazdasági- és vidékfejlesztési hivatal szakigazgatási szerveit, a gyógyszerészeti központot. "Több mint egy tucat közigazgatási szerv integrált, egyablakos ügyintézési rendszerét fogjuk kialakítani egy várhatóan kétéves projektben, 2009-re minden elektronikusan intézhető lesz ebben a körben" - mondta.

(A vámkódex megújítása is nagy előrelépés lehet uniós szinten.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo