29 ezer álláskeresőn segítenek a képzési programok

A tervezettnél 4 ezerrel több, összesen 29 ezer álláskeresőt sikerült már bevonniuk a munkaügyi központoknak az Európai Szociális Alap támogatásával megvalósuló kiegészítő programokba.

A Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott szokásos támogatásokon túl 2004. szeptember 1-jétől lehetőség van arra, hogy az álláskeresők a munkaügyi központok segítségével a Humánerőforrás-Fejlesztési Operatív Program  keretében 3 évre szólóan, 29,8 milliárd forint felhasználásával kiegészítő képzési, felkészítési, foglalkoztatási lehetőségeket vegyenek igénybe. Ennek révén a szokásos eszközökhöz képest eredményesebben segíthetik elő bizonyos hátrányos munkaerő-piaci helyzetű csoportok elhelyezkedését.

A célkitűzés az volt, hogy három év alatt legalább 25 ezer ilyen személyt vonjanak be a programokba. A rendelkezésre álló pénz takarékosabb felhasználásával lehetőség volt arra, hogy több, - a félév végéig már 29 ezer - álláskereső, inaktív személy kapcsolódjon be a helyi programokba.

A programok résztvevői három célcsoporthoz tartoznak. Ezek egyike a pályakezdők csoportja. A pályakezdők sok esetben a gyakorlat hiánya miatt csak nehezebben tudnak elhelyezkedni. A gyakorlat megszerzését a hagyományos eszközök is segítik, így a startprogram, vagy a munkatapasztalat szerzés támogatása. Az európai uniós támogatással ezen felül vehetnek részt különféle felkészítő tanfolyamokon, tréningeken, annak érdekében, hogy már a gyakorlatszerzésen is felkészültebben jelenjenek meg, az ottani tapasztalatokat jobban hasznosíthassák. Az őket fogadó munkáltatók a szokásosnál magasabb bértámogatáshoz juthatnak, s nem kell vállalniuk támogatás nélküli továbbfoglalkoztatást.

A másik célcsoportot a tartósan munkanélküliek jelentik, azok a személyek, akik már legalább egy éve nem tudnak elhelyezkedni. A tartósan munkanélküliek mindig is speciális segítséget igényeltek, felzárkóztató képzést, támogatást az egész család helyzetének javításához, hosszabb távú mentori jelenlétet. Ezeknek a személyeknek sok esetben még nincs nyolc általános iskolai végzettségük sem, vagy nem rendelkeznek szakmával, ha pedig igen, elavult szakképesítésük van. Az Európai Szociális Alap támogatásával ezek a képzési feladatok is finanszírozhatók, s az egyéni programok egyik legfontosabb elemét jelentik.

A programba bevont harmadik célcsoportot azok az inaktív személyek jelentik, akik még álláskeresőként sem regisztráltatják magukat, nem veszik fel a kapcsolatot a helyi munkaügyi kirendeltséggel. A felkutatásukhoz, munkaerő-piaci szerepvállalásuk elősegítéséhez a kiegészítő lehetőségek révén igénybe lehet venni helyi civil szervezetek, együttműködő szervezetek segítségét. A kapcsolatfelvétel után az egyes személyek helyzetéhez igazított képzési, támogatási formákkal ebből a célcsoportból is sokan munkagyakorlatot szerezhetnek, akár tartósan is elhelyezkedhetnek.

A kiegészítő lehetőségek révén például valamennyi célcsoportban a képzésben résztvevők minimálbért elérő megélhetési támogatást kaphatnak a képzés ideje alatt. Ez jó ösztönző, mert a felnőttek sokszor azért nem tudnak részt venni a képzésben, vagy maradnak ki belőle, mert annak ideje alatt nem kereshetnek alkalmi munkával pénzt. A megélhetési támogatás bizonyos mértékű anyagi biztonságot jelent a képzés ideje alatt.

Az Európai Unió által támogatott központi program elvárása, hogy az eredeti tervben szereplő 25 ezer személyből legalább 20 ezer teljesítse az egyénileg vállalt célokat. Így például a képzésbe, a támogatott munkába bevontak képzettséget illetve munkagyakorlatot szerezzenek. Cél az is, hogy közel 7 ezren a vállalt egyéni célok teljesítése után még fél évvel dolgozzanak.

Eddig csaknem 9 ezren fejezték be azt a programot amiben részt vettek. Közülük mintegy 2500-an megszerezték a célként kitűzött szakképzettséget, illetve már a legalább fél éves munkatapasztalatot. A 2500 személyből több mint 1200-an az egyéni célok teljesítését követő fél évvel is munkában álltak.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo