190 ezer forintot keresnek a fiatalok

A korábbi évekre jellemző növekedés után megtorpanás látható a fiatalok jövedelmét tekintve a K&H ifjúsági index szerint. Az idei első negyedévben átlagosan nettó 190 ezer forintos személyes jövedelemről számoltak be a 19-29 évesek. A fiatalok nettó jövedelme egy évvel ezelőtt emelkedett a 180 ezres szint fölé és azóta nagyságrendileg ezen a szinten maradt. Jelentős eltérés látható a nemek között: a férfiak személyes jövedelmének átlaga 220 ezer forintot tett ki, a nőké viszont csak 156 ezret. 

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Mindezt természetesen nagy mértékben befolyásolja az, hogy inaktívakról, legfeljebb csak alkalmi munkát vállaló diákokról vagy teljes munkaidős aktív dolgozókról van-e szó. Így az utóbbi csoportba tartozók 273 ezrével szemben a diákok átlagos keresete csak 179 ezer forint, míg az inaktívak körében 102 ezer forint az átlag.

Hasonlóképpen, korcsoportonként is nagy az eltérés, hiszen a döntően még diákokból álló 19-25 évesek átlagos 156 ezer forint-os nettó jövedelméhez képest a 26-29 éves korosztályé már 251 ezer forint-ra nő. Régiók szerint pedig a fővárosi fiatalok 229 ezres átlaga magasabb a megyeszékhelyeken élők 219 ezres és a kisebb városok huszonéves lakosainak 192 ezres átlagához képest.

A K&H ifjúsági index szerint egyébként a fiatalok kevesebb mint ötöde - 19 százaléka - elégedett a jelenlegi anyagi helyzetével. Majdnem 40 százalékuk semleges álláspontot képvisel, tehát nem elégedetlen, de nem is teljesen elégedett, 44 százalékuk viszont kedvezőtlennek látja a lehetőségeit. A többségük - több mint 60 százalékuk - azonban a jövő illetően optimista, azaz kisebb-nagyobb mértékű javulásra számít a következő időszakban.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo