Megemelték a kárenyhítési alap forrásait

A kivételesen aszályos tavalyi év veszteségeinek mérséklésére március 31-ig több mint 22 ezer termelő részesül összesen 50,6 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte Nagy István agrárminiszter. A magyar kormány ennek érdekében az agrárkár-enyhítési alap forrásait több mint négyszeresére emelte.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Agrárminisztéium közleménye szerint tavaly kifejezetten súlyos aszály pusztított az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán, amelyből 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt – hangsúlyozta Nagy István. Egyúttal a miniszter kijelentette, hogy a 2022. évi károk kompenzálására az erre jogosult 22.583 gazdálkodónak 2023. március 31-ig 50,6 milliárd forint kerül kifizetésre. Ebből 49,7 milliárd forint az aszálykárok után, a többi forrás pedig más káresemények ellentételezésére. Kiemelte, a többletforrások biztosításával a kormány az agrárkár-enyhítési alap forrásait több, mint négyszeresére emelte.

Soha nem látott nehéz év volt  a tavalyi (Fotó: Depositphotos)
Soha nem látott nehéz év volt a tavalyi (Fotó: Depositphotos)

Az elmúlt évtizedben tudatosan fejlesztett mezőgazdasági kockázatkezelési rendszerben a kárenyhítési alap mellett a díjtámogatott növénybiztosítások jelentenek komoly segítséget. A biztosítási díjtámogatásoknak köszönhetően többszörösére emelkedett az aszálybiztosítással rendelkező gazdaságok száma, így a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok mintegy 41 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek a tavalyi aszálykár és más, a szélsőséges időjárás okozta károk enyhítésére. 

A 2022. évi, történelmi léptékű aszály következményeinek kezelése érdekében a kormány Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzset állított fel, amelynek javaslatára rendkívüli intézkedéseket is hozott a mezőgazdasági termelés finanszírozási hátterének biztosítása érdekében. A kormány gazdálkodói hitelek finanszírozási lehetőségeinek megsegítésére hitelmoratórium lehetőségét biztosította az agárszektor számára, amelynek révén a termelők 286,6 milliárd forintnyi mezőgazdasági hitel visszafizetéséhez kapcsolódóan kaphattak 2023 végéig haladékot.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo