Elővették a radírt a Nemzetközi Valutaalapnál – Magyarország nem örülhet ennek

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzésében javította a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását az áprilisi prognózisához képest.

A világkereskedelmi forgalom tavaly 3,5 százalékkal bővült, az IMF prognózisa szerint idén 3,6 százalékkal, jövőre 2,3 százalékkal nő. Áprilisi becsléséhez képest az idei forgalom alakulásával kapcsolatos adatot 1,9 százalékponttal följavította, a jövő évit 0,2 százalékponttal leszállította.

A Brent, a Dubai Fateh és az amerikai WTI nyersolaj árának átlaga 79,17 dollár volt tavaly. Az idén 68,92 dollár, jövőre pedig 65,84 dollár lehet az IMF szerint.

A globális infláció a tavalyi 5,8 százalékról idén 4,2 százalékra, jövőre 3,7 százalékra lassul. Az IMF áprilisban az idei évre nagyobb, 4,3 százalékos, jövőre kisebb, 3,6 százalékos inflációt várt.

Az IMF a fejlett országokban a tavalyi 2,6 százalékot követően továbbra is 2,5 százalékos átlagos inflációt vár az idén, jövőre pedig 2,2 százalékosat. Egyebek között az euróövezetben idén 2,1 százalékos, jövőre 1,9 százalékos inflációra számít az IMF. Az Egyesült Államokban pedig 2,7 százalékosat idén és 2,4 százalékosat 2026-ban.

A fejlődő országokban a tavalyi 7,9 százalék után az idén 5,3 százalékos, jövőre pedig 4,7 százalékos inflációra számít az IMF. Az ideit 0,2 százalékponttal alacsonyabbra, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal magasabbra várja az áprilisban jelzettnél.

(MTI) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo