Megéri működtetni a hazai kommandókat

A Zöld Kommandó színesfém-hulladék kereskedéseket ellenőrző akciósorozatának keretében 9,26 millió forint bírságot szabtak ki áprilistól június végéig, 2.030 tonna hulladék szabálytalan lerakása miatt - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM).

Az akcióban 400 helyszíni ellenőrzést tartottak, az átvevők mintegy harmada nem rendelkezett megfelelő engedéllyel, több esetben a hulladék is illegális eredetűnek bizonyult. Az engedély nélkül kezelt hulladék mennyisége 36 esetben haladta meg a 10 tonnát, 24 esetben pedig a 100 tonnát, az ellenőrzött hulladék mintegy 6-8 ezer tonna volt.

A feltárt hulladék 110 esetben volt alapvetően vas alapú, 30 esetben jellemzően veszélyes hulladék. Az ellenőrzések több mint fele vont maga után hatósági intézkedést vagy büntetőeljárást - áll a közleményben.

A Zöld Kommandó júniusában 137 új helyszínt ellenőrzött és 1.983 tonna hulladék szabálytalan lerakása miatt 6,58 millió forint bírságot szabtak ki. A színesfémhulladék átvevőhelyek 28 százaléka nem rendelkezett az ehhez szükséges engedéllyel. Kilenc esetben közvetlen környezetkárosítást, illetve nyomait tárták fel a felügyelőségek.

A hatóság júliustól - az átvevők ellenőrzése során szerzett információkra is alapozva - már az átadói kör célzott vizsgálatát végzi, illetve kiterjeszti vizsgálatait a környezetkárosító festékek és lakkok kezelésére, forgalmazására az autófesték-forgalmazóknál és importőröknél. (A feketegazdaság visszaszorítását célzó "Kánikula Kommandó" akció első három hetében 44 vállalkozásból mindössze egynél találtak mindent rendben Fejér, Veszprém és Komárom-Esztergom megyében a munkaügyi felügyelők.)

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo