Környezetbarát mozdonyokat vásárol Kína

450 millió dollár értékben 300 darab környezetbarát, dízel-elektromos meghajtású GE mozdonyt rendelt meg a kínai kormány az ország infrastrukturális fejlesztéseihez.

A több mint 6000 lóerős, China Mainline Locomotive (CML) nevű új mozdony 40 százalékkal nagyobb teljesítménnyel és 30 százalékkal kisebb súllyal rendelkezik, mint ugyanennek a sorozatnak Észak-Amerikában közlekedő típusai. A 16 hengeres, GEVO motor segítségével a lokomotív 84 százalékkal kevesebb káros anyagot bocsát ki és 3-5 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt. A projektnek köszönhetően a GE a kínai Vasútügyi Minisztérium stratégiai partnerévé válhat.

A "CML 50001 típus az első darabja annak a háromszáz EvolutionR sorozatú, China Mainline Locomotive elnevezésű mozdonynak, amely augusztus végén érkezett meg Kínába. A Qishuyan Locomotive and Rolling Stock Works nevű kínai vállalattal kötött ipari együttműködés keretében a GE 2010 júniusáig szállítja le a 6250 lóerő csúcsteljesítményre képes mozdonyokat. A GE amerikai központjából csupán két darab, indulásra kész EvolutionR sorozatú lokomotívot szállítanak Pekingbe, a többi 298 mozdony összeszerelését a Qishuyan végzi majd Kínában.

A Mainline név alatt futó projekt kiemelt fontosságú a GE kínai sikerei szempontjából és lehetőséget ad arra, hogy az üzletág a kínai Vasútügyi Minisztérium hosszú távú stratégiai partnere legyen. A Qishuyan vállalattal kötött együttműködés a GE számára az elkövetkező években vezető pozíciót biztosít Kína 6500 darab fővonali mozdonyból álló, öregedő vasúti flottájának lecserélésében. Az egyre szigorodó kínai környezetvédelmi szabályokhoz igazodó CML mozdony motorja kiérdemelte a GE Ecomagination tanúsítványát.

Az Ecomagination a GE egész vállalatra kiterjedő környezetvédelmi programja, melynek keretében a vállalat olyan technológiákat fejleszt ki, amelyek nem csak a jelenlegi, hanem a jövőbeli környezetvédelmi szabványoknak is képesek megfelelni, elősegítik az ügyfelek környezetvédelemi problémáinak megoldását, akik így teljesítményük maximalizálása mellett költségeiket is csökkenthetik.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo