Időskori álom: van esély a jó memóriára!

Az idősödő agyban gyengébbek a kapcsolatok az idegsejtek hálózatában és kevésbé erőteljes a neuronok kisülése, ám meglepő módon megfordítható a folyamat - állapították meg amerikai kutatók.

A Yale egyetem munkatársai a Nature tudományos magazin legfrissebb számában tették közzé tanulmányukat, amelyben elsőként vizsgálták a prefrontális kéreg idegsejtjeinek aktivitásában az életkorral bekövetkező változásokat.

Az emberi agy e kérgi területe felelős a magasabb megismerési és végrehajtási funkciókért, működése alapvető az elvont és logikus gondolkozásban, de a tevékenységek megszervezésben is. Ha ez a "mentális vázlattömb" vagy munkamemória nem működik megfelelően, egyszerű napi dolgokat felejthetünk el, például azt, hogy hová tettük a kulcsunkat.

Amy Arnsten és kutatócsoportja fiatal, középkorú és idős kísérleti állatok agyában vizsgálta a prefrontális kéreg működését, miközben azok feladatokat hajtottak végre. A fiatal állatok agyában lévő idegsejtek nagy arányban voltak képesek fenntartani a "tüzelést" (az elektromos ingerület, jel továbbítását) a munkamemória működése közben, míg az idősebb állatoknál kisebb volt ez az arány.

Amikor azonban a kutatók úgy változtatták meg az idegsejtek neurokémiai környezetét, ahogyan az a fiatal állatoknál szokásosan van, akkor az idősebb agyban is visszaállt az idegsejtek tüzelési aránya a fiatalabb kornak megfelelő szintre. Megállapították azt is, hogy az idősebb agyban felhalmozódik a cAMP (ciklikus-adenozin-monofoszfát) elnevezésű jelátvivő molekula, amely kinyitja az ioncsatornákat és gyengíti a prefrontális neuronok tüzelését. Ezt a folyamatot több vegyülettel sikerült visszafordítani, például a guanfacine hatóanyaggal is, amelyet emberi gyógyszerként is használnak. A szert felnőtteknél a vérnyomás csökkentésére, gyerekeknél a prefrontális működés javítására alkalmazzák.

Arnsten kutatási eredményei alapján a Yale már jelentkezőket keres a klinikai próbához, amelyben a guanfacine munkamemóriát javító hatékonyságát tesztelik idősebb, demenciában nem szenvedő embereknél.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo