389 vállalkozás érintett guargumi ügyben

Guargumi alkalmazásával kapcsolatban eddig 389 magyarországi vállalkozás tett eleget bejelentési kötelezettségének - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya.

A bejelentési kötelezettségnek több multinacionális cég a központján keresztül tett eleget, így a ténylegesen bejelentkezett vállalkozások száma mintegy ezer. Ezek a vállalkozók értesítették a hatóságot, hogy guargumit (E412), vagy azzal készült adalékanyagot forgalmaznak, illetve használnak termékeikben.

A korábbi bejelentések és intézkedések alapján, jelenleg 34 vállalkozás esetében állítható, hogy az általuk felhasznált vagy forgalmazott guargumi illetve az azzal készült adalékanyagok, az elvégzett vizsgálatok alapján dioxin- illetve pentaklórfenol-mentesnek, határérték alatti szennyezettségűek voltak.

Jelenleg 78 minta laboratóriumi vizsgálata folyik. A dioxin vizsgálat hosszabb időt - napokat - igénylő vizsgálatsorozat, a pentaklórfenol szennyezettség mérése viszont rövidebb ideig tartó eljárás.

Mindez azért fontos, mert a pentaklórfenol szennyezettség korrelációban - vagyis szoros összefüggésben - áll az esetleges dioxin-szennyeződéssel. Így pozitív vizsgálati eredmény esetén sokkal hamarabb el lehet rendelni a szennyezett termékek visszahívását, kereskedelmi forgalomból való kivonását.

Az eddigi adatok alapján 53 minta pentaklórfenol-vizsgálata és 15 minta dioxin-vizsgálata negatív eredménnyel zárult.

Az FVM korábbi közleménye szerint 343 vállalkozás volt érintett az ügyben.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo