Üzlet és erkölcs

Egyre többet esik szó a felelős vállalati magatartásról Magyarországon is: május végén két konferencia foglalkozik az etikus üzleti magatartással.

 Sok cég úgy érzi, hogy a magyarországi médiában nincs elég lehetőség a cégek társadalmi felelősségvállalását bemutatni, s vannak akik a rendszerváltás után elfogadott, azóta sokat kritizált Médiatörvényt okolják ezért. Sőt, egyesek szerint a média "kelletlensége" is visszatartja a cégeket az aktívabb társadalmi felelősségvállalástól. Mások azt tartják, hogy nem szükséges a cégek felelős magatartásáról beszélni, hiszen az igazi etikus magatartás motivációja a cégvezetés belső meggyőződése, nem pedig a jótékonykodás, környezetbarátabb működés és jobb munkafeltételek bevezetésében rejlő reklám és marketinglehetőség.

Ez nem reklám?

Az elektronikus média és a vállalati társadalmi felelősségvállalás viszonyáról beszélnek majd a Pannon GSM által szervezett május végi konferencia szakértői, akik felmérik majd a magyarországi helyzetet, vizsgálják a téma jogi és társadalmi vonatkozásait és a továbblépés lehetőségeit.

"Több mint üzlet" címmel egy másik rendezvény témája is a társadalmi felelősségvállalás lesz, szintén május utolsó hetében. A szervező - a DEMOS Magyarország Alapítvány - többek között olyan kérdésekre kíván választ találni, hogy személyes meggyőződés vagy intézményi elkötelezettség, illetve gazdasági érdek vagy morális kötelezettség áll-e a társadalmi felelősség hátterében.  A meghívott szakértők vizsgálják majd az önkormányzatok és a civil szféra szerepét, a helyi közösségek támogatását az új üzleti lehetőségek teremtéséhez. Szó esik továbbá az állam szerepéről a CSR-ral kapcsolatban: arról, hogy indokolható-e az állami beavatkozás a társadalmi felelősségvállalás ügyébe, s hogy erre milyen módon lehet szükség.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo