Tekerj!

A Kurt Lewin Alapítvány által a Sziget Fesztiválon működtetett "Tekerj a toleranciáért" sátorban felállított tolerancia-kerékpáron a fesztivál első négy napján mintegy háromszázan tekertek összesen ezertíz kilométert. A szervezők célja felhívni a figyelmet a tolerancia értékére. A szigetlakók által letekert virtuális kilométerek összeadásával olyan európai városokba lehet eljutni, ahol a tolerancia szempontjából valamiféle fontos esemény történt.

"Az elmúlt három nap során több százan tekertek, mintegy húsz nemzet tagja, és egy sor ismert személyiség" - nyilatkozza Endrődy Szabolcs a sátor vezetője, ötletgazda. A tekerőkkel zajló beszélgetések során kiderült, hogy többek között franciák, angolok, lettek, szlovénok, kanadaiak, németek, romák tekertek a toleranciáért, de felült a biciklire gyakorló rabbi is, s a Kurt Lewin Alapítványnak kis híján néhány apácát is sikerült kerekezésre bíztatnia.

A sátor közepén felállított biciklivel a látogatók tetszés szerinti ideig tekerhettek. A cél, hogy a megtett kilométerek összeadásával együttesen virtuálisan eljussanak különböző városokba. A négy nap során több, mint egyezer kilométert tettek meg a résztvevők - közöttük számos ismert személyiség, így Mérő László matematikus-pszichológus, Szilvási István zenész, Caramel előadóművész, Almási Tamás filmrendező, valamint Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok biztosa.

"A rekordot egy tizennégy éves lány tartja" - meséli Gelsei Gergő az alapítvány munkatársa: "ő mintegy huszonöt kilométert tekert egyik reggel. Kiderült, hogy a barátja tíz kilométerre lakik a másik faluban, s mit tesz a szerelem: ő minden nap átteker hozzá meg, vissza, így nem szokatlan számára a távolsági biciklizés".

Az alapítvány munkatársai minden résztvevőt regisztráltak, őket e.mail-ben értesítik az eredményekről, illetve elküldik nekik a róluk készült fényképeket is.

A Kurt Lewin Alapítvány független, közhasznú civil szervezet. Partnereivel való szoros együttműködésben hozzá kíván járulni a demokratikus társadalom megerősödéséhez, azon belül is a tolerancia növeléséhez és a sztereotípiákon alapuló gondolkodás visszaszorításához. 1995 óta szolgálja a társadalmi párbeszéd kialakulását, a tolerancia növelését és az aktív állampolgári részvételhez szükséges ismeretek, illetve készségek terjesztését - mindenek előtt a kritikus gondolkodás fejlesztésével. A Kurt Lewin Alapítvány programjai a média, az oktatatás és a társadalomkutatás területén szolgálták céljai elérését.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo