Megvan a 100 legetikusabb cég

Fogyasztóitermék-gyártó és ipari cégek uralják a világ 100 legetikusabb nagyvállalatának listáját, melyen egyetlen amerikai bank sem szerepel már második éve.

A listát egy New York-i székhelyű intézet, az Ethisphere állította össze és tette közzé hétfőn. Több mint 3 ezer vállalatot vizsgáltak a cég etikai színvonalát tükröző hét tényező alapján. További megkötés volt, hogy az éves forgalom elérje az 50 millió dollárt (9,75 milliárd forintot), az alkalmazottak száma pedig a százat.

A bankok iránti bizalom erősen megingott a gazdasági válság folyamán. Az egyik legnagyobb visszhangot - sokakban felháborodást - kiváltó téma az állami pénzből kisegített bankok vezető menedzsereinek busás javadalmazása volt. Szintén sokat ártott a bizalomnak a New York-i Nasdaq elektronikus tőzsde egykori igazgatója, Bernard Madoff több mint 20 éven át folytatott, 65 milliárd dolláros csalássorozata, melyet az üzletember 2008 decemberében ismert el.

Kifizetődő az etikusság

A 2010-es százas listában újonc többek között a Ford, a L'Oreal és a szoftverek fejlesztésével foglalkozó Adobe Systems, kiesett azonban egyebek közt a BMW, az HSBC, a Marks&Spencer, a McDonald's, a Toyota és az Unilever. Mint Alex Brigham, az Ethisphere ügyveztető igazgatója hangsúlyozta, azok a vállalatok kerültek be az első százba, amelyeknél az etikai megfontolások központi szerepet játszanak a legmagasabb vezetői szinten. "Az etikai kérdések, a hírnév mint kockázati tényező ma a vezetői ülések jellemző témái ... Ez néhány évvel ezelőtt még nem volt így. Az igazgatótanácsok elkezdtek valóban törődni ezzel" - mondta az Ethisphere igazgatója.

A cég honlapján olvasható ismertetőben kiemelik, hogy az etikus üzleti magatartás anyagilag is kifizetődő: ezt egy grafikonnal támasztják alá, melyen összehasonlítják a százas listán szereplő tőzsdén jegyzett vállalatok eredményét a S&P 500 és az FTSE 100-as index hozamával. Az ábrán jól látható, hogy az etikus cégek eredménye meghaladta a piaci átlagot tükröző indexekéit, különösen 2009 elejétől, a válság alatt nyílt szét az olló az etikus cégek javára.

A százas listán szereplő cégek meghatározó többsége amerikai, a bankok között viszont egyetlen amerikai vállalatot sem találni: ebben a szektorban a holland Rabobank, a brit Standard Chartered Bank és az ausztrál Westpac Banking Corporation jutott be az első százba. Számítástechnikában a már említett Adobe mellett a Hewlett-Packard, fogyasztói termékek gyártásában a francia L'Oreal mellet többek között a német Henkel, étel- és italgyártásban pedig többek közt a PepsiCo jutott be az elsők közé. További elismert cég a Caterpillar, a Google, a Royal Philips, az AstraZeneca, a Novo Nordisk, a Starbucks Coffee Company, az IKEA, a T-Mobile, a Vodafone Group és a UPS. (Magyarországon decemberben, jubileumi ünnepség keretében, tizedik alkalommal osztották ki a 2000-ben Demcsák Mária, a Piac és Profit üzleti magazin főszerkesztője, és László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke által közösen alapított Üzleti Etika Díjat.)

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo