Lopott gépkocsik után kutatnak az Autóvadász Kupán

Húsz év alatt harmadára csökkent Magyarországon az autólopások száma, de a tolvajok egyre nagyobb anyagi kárt okoznak. Az ellopott kocsik értéke ugyanebben az időszakban megduplázódott. Idén először bárki jelentkezhet civil autóvadásznak a VII. Generali Autóvadász Kupa versenynapjaira, ha ellátogat a www.holakocsid.hu weboldalra. A szerencsések együtt indulhatnak a körözött autók felderítésére Németh Kristóf színművésszel, a Barátok közt sztárjával is. 

A most induló honlapot a Generali a Biztonságért Alapítvány azért hozta létre, hogy az ellopott autók tulajdonosai és minden érdeklődő hasznos tanácsokat kapjon az autótolvajok elleni védekezéshez, megismerhesse a hazai és nemzetközi lopási statisztikákat és az autóvadászok munkáját. Az Alapítvány 1995 óta támogat közlekedésbiztonságot, vagyonbiztonságot növelő akciókat és civil kezdeményezéseket, köztük már hetedik éve segíti az ország legnagyobb autóvadász versenyének megvalósítását. 

A körözött autók felkutatására szakosodott 8 fővárosi és 17 vidéki civil autóvadász csapat alapítványi keretben, rendőrségi háttérrel 2527 autót talált meg eddig. Hálózatuk megszállott szervezője, az ORFK-n dolgozó Sánta László egymaga 1093 lopott kocsit fedezett fel autóba szerelt rendszámfelismerő berendezéseivel.

Lopás-statisztika: BMW-k a legkapósabbak

"A budapesti járművek vannak a legnagyobb veszélyben: a lopások kilencven százaléka itt történik, vidéken főként az üdülőhelyeken dolgoznak a tolvajok. Az utóbbi hónapokban ismét a BMW lett a sláger, de az éves statisztikákat hosszú ideje a Volkswagenek vezetik. Az utóbbi években valamivel kevesebb mint hatezer új eltűnést jelentenek, de az évtizedek óta halmozódó listán több mint százezer olyan jármű rendszáma szerepel, amelyik soha nem került elő. Ha ezeket a rendszámokat egymás mellé ragasztanánk, a szabványos rendszámokból álló szalagunkkal egy ötven kilométeres kört húzhatnánk Budapest köré", mondta Horváth László, a Generali-Providencia Zrt. biztosításvizsgálati csoportvezetője. 

Egy ilyen rendszámokkal teleírt, kihúzott szalag mentén indulnak majd el pünkösd vasárnapján és hétfőjén az autóvadászok, akikhez idén a népszerű színművész, Németh Kristóf, a Barátok közt sztárja is csatlakozik, akinek néhány hete a házuk elől lopták el a tolvajok a kocsiját. Titokban abban reménykedik, hogy megtalálhatja, ha maga is beül egy rendszámfelismerő berendezéssel felszerelt vadászautóba.  

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo