Erdőket tett rendbe a Pannon

A Pannon június 25-én tartotta meg hagyományos partnertalálkozóját viszonteladóival. A cég idén partnereit is bevonta társadalmi felelősségvállalási stratégiájának aktív megvalósításába: a résztvevők felújították a Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészetének különböző helyszíneit.

A Pannon arra törekszik, hogy közvetlen, bizalmon alapuló kapcsolatot építsen ki partnereivel, tevékeny résztvevőként bevonva őket tevékenységébe és kezdeményezéseibe. Működésének hangsúlyos eleme a lokális gondolkodásmód is, azaz a közös célokat és érdekeket figyelembe vevő együttműködés a közvetlen környezettel. Így biztosítható, hogy a vállalat a közösség részeként teremtsen értéket, működése a fenntartható fejlődésen alapuljon, és hosszú távon is kölcsönösen előnyös legyen a környezet számára is.

A Pannon ezen alapelveket figyelembe véve szervezte meg hagyományos partnertalálkozóját, melyen a résztvevőkből kialakított hét csoport az erdészet különböző helyszíneit csinosította ki. A munka eredményeként megszépült a Fellegvár, a Paprét, a Barátság park, a Telgárthy-rét, a Mócsay tanya, a Mogyoróhegyi parkoló és a Vándortábor területe. A csapatok lefestették a környék erdei padjait, asztalait és vizesblokkjait, és rendbe rakták a tűzrakó helyeket.

"Partnerrendezvényeink egyik fő célja, hogy partnereinkkel is megismertessük a Telenor csoport nemzetközileg megfogalmazott, illetve a Pannon helyi környezetre átültetett vállalati felelősségvállalási stratégiáját. Meg szeretnénk teremteni annak lehetőségét, hogy partnereink valódi, tevékeny részeseivé váljanak kezdeményezéseinknek - nyilatkozta Kovátsné Göndör Erzsébet, a Pannon disztribúciós igazgatója. - Szeretnénk, hogy ne csak nekünk, munkatársaknak legyen fontos a társadalmilag felelős és környezettudatos gondolkodásmód, hanem az exkluzív Pannon üzleteket vezető partnereink számára is. Ők azok, akik nap mint nap találkoznak ügyfeleinkkel, így még hitelesebben tudják közvetíteni a cégünk által vallott értékeket, Célunk az is, hogy ügyfeleink lássák és tapasztalják, a napi működésünk során munkánkat a társadalom érdekeit szolgálva, a környezetet tisztelve végezzük."

„Minden kezdeményezésnek örülünk, amely erdeink környezetét fejleszti, javítja. Öröm volt együtt dolgozni a több mint 130 emberrel, reméljük, büszkén látogatnak majd el családjukkal a most felújított helyszínekre, és eszükbe fog jutni, hogy az ő segítségük is hozzájárult a környezet megszépüléséhez" - mondta Lomniczi Gergely, a Pilis Parkerdő szóvivője. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo