Dohányzik és vezet?

A dohányipari vállalat a Magyar Autóklub és a közlekedésrendészek bevonásával szórólapokon ad hasznos tanácsokat a nyári közlekedéshez, valamint tájékoztat a dohányzással kapcsolatos illemről. A járművezetők a kezdeményezés keretében az ország több városában vezetésbiztonsági programokon vehetnek részt.

Kockázatok

Felmérések szerint nyáron az év más időszakaihoz képest többen és többet autóznak, így nő a balesetek kockázata. A BAT Hungary szórólapokon hívja fel a figyelmet a legfontosabb tudnivalókra. Teszi ezt azért, mert fontosnak tartja, hogy mindenki elérje úticélját, mégpedig biztonságos és kellemes körülmények között. Ennek érdekében célszerű figyelni a csomagok elhelyezésére, a biztonsági öv használatára, a gyermekülések meglétére, az ajtókba épített gyermekzár használatára, és egyebek mellett arra is, hogy ne legyen huzat a kocsiban. A szórólap a hosszabb útra indulók étkezéséhez is ad tippeket. Javasolják, hogy könnyű ételeket fogyasszanak, gondoskodjanak papírzsebkendőről, törlőkendőkről és szemeteszacskókról, s ha kisgyermek van velük, ne felejtsék otthon a bébiételt, vagy a termoszt. 

A hosszabb autóutak alkalmával az ivás fontosabb lehet az evésnél, néhány korty folyadék elfogyasztása ugyanis oldja a vezetés, az utazás egyhangúságát. A BAT szórólapja felhívja a figyelmet a pihenés szükségességére. Kétóránként, vagy száz kilométer megtétele után, kisgyermekkel pedig óránként ajánlatos megállni néhány percre, és ezt az időt kihasználni testmozgásra, tornára, a felnőtt dohányzóknak  pedig a cigarettázásra. Az 500 ezer példányban készült tájékoztató feltünteti az ország valamennyi autópálya-mentén található pihenőhelyét!

Dohányzás

A BAT a dohányzók és nemdohányzók közös utazására is gondolva, emlékeztet néhány fontos alapelvre. Szórólapján arra kéri a dohányosokat, hogy zárt térben csak a dohányzásra kijelölt helyen gyújtsanak rá, és soha ne tegyék ezt olyan helyen, ahol az tilos. Ha nincsenek egyedül, előzetesen mindig kérjenek engedélyt a rágyújtásra a társaságban lévőktől. Soha ne dohányozzanak gyermek, fiatalkorú, légzőszervi problémáktól, például asztmától szenvedők, vagy várandós nők közelében, még a saját autójukban sem! Ha minden feltétel adott és rágyújtanak, ügyeljenek rá, hogy cigarettájuk füstje ne zavarjon másokat, továbbá gondoskodjanak a csikk eloltásáról, és soha ne dobjanak ki kocsijukból csikket, vagy cigaretta-dobozt.

A kampány országos roadshow keretében, a Magyar Autóklubbal és az érintett városok közlekedésrendészetével karöltve zajlik. Az érdeklődők ennek keretében vezetésbiztonsági teszteken, gyakorlatokon, előadásokon vehetnek részt. Júniusban sikerrel szerveztek programokat Budapesten, Zalaegerszegen, Pécsett, Szombathelyen, Veszprémben, Sopronban és Székesfehérváron. A turné júliusban folytatódik, a szervezők a nyár folyamán a tervek szerint ellátogatnak Dunaújvárosba, Miskolcra, Debrecenbe, Szegedre, Bajára és Kecskemétre is.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo