Csapatépítés szegény településeken

Idén másodszor rendezi meg a Microsoft Magyarország a "Company Day" elnevezésű céges csapatépítőjét, amely szervesen illeszkedik a vállalat Társadalmi Felelősségvállalási Programjába. A Microsoft nemcsak a gazdaság, illetve az informatika területén játszik jelentős szerepet Magyarországon, hanem a társadalmi életben is, részt vállal a civil szféra támogatásában, a szociális gondok enyhítésében. A társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségük jegyében most a vállalat munkatársai nehéz gazdasági helyzetben lévő Nógrád, illetve Heves megyei településeknek segítenek, anyagi eszközökkel és kétkezi munkájukkal egyaránt.

Az idei csapatépítés keretében kilenc Nógrád és Heves megyei településen járt a Microsoft csapata, és főként olyan intézményekben, iskolákban, óvodákban, gyermekotthonokban, idősek számára kialakítandó közösségi központokban segítettek, amelyek kialakítására, fejlesztésére, szépítésére az önkormányzatnak nem volt megfelelő anyagi fedezete.

Az egynapos rendezvény alatt megújult a csécsei Művelődési Otthon könyvtára, új polcrendszer, székek és asztalok, illetve több száz kötetnyi, a Microsoft munkatársai által összegyűjtött könyv került a megújult intézménybe. A könyvek könnyebb rendszerezését ezentúl egy ingyenesen biztosított Microsoft könyvtárprogram segíti. 

A szintén nógrádi Nagybárkányban a helyi óvoda elhasználódott, éppen ezért balesetveszélyes lépcsőjét javították ki. A nagyobbak számára a helyi iskola könyvtárát korszerűsítették, könyvek gyűjtésével és új polcrendszer beépítésével, valamint Microsoft könyvtárprogram telepítésével.

Karancskeszin, az ország valóban egyik legszegényebb településén igazán elkelt a segítség. Itt a helyi iskola udvarán egy komplett játszóteret építettek a Microsoft munkatársai.

Mohora kisközség játszóterét tavaly elbontották, mivel nem felelt meg az EU szigorú előírásainak. A Microsoft munkatársainak egy csapata, csakúgy, mint Karancskeszin, itt is egy vadonatúj, az EU szabványnak is megfelelő játszóteret alakított ki a faluban lakó gyerekeknek.  

A Mátra lábánál fekvő Gyöngyösön az Arany János Általános Iskola sportpályáját hozták rendbe a Microsoft dolgozói. Sor került a pálya teljesen tönkrement drótkerítésének kicserélésére, a meglévő tartóelemek és a padok felújítására, valamint az itt lévő KRESZ-tanpálya helyreállítására.

Recsken a helyi óvoda, a szülők és a falu lakosai által már részben felépített "zsibongójának" vakolásában, festésében és a térkövek lerakásában segédkeztek a Microsoft munkatársai.

Mátraballán az eddig a katolikus egyház kezében lévő, de az önkormányzatnak 20 évre átadott, nyugdíjas otthonná alakított parókiát szépítették és korszerűsítették tovább, júniusban pedig további felújításokat, illetve azokban való segédkezést tervez a Microsoft.

Szihalom községben, az általános iskola és az idősek gondozási központjának udvarát újították fel, lengőteke-pálya, "pagoda" és bográcsozáshoz való tűzrakó hely épült.

A legutolsó állomás a felsőpetényi gyermekotthon tornatermének átalakítása volt. Itt frissen festett falak, vadonatúj padlóburkolat és világítás, valamint kondicionáló gépek, és az udvaron mini-focipálya várja majd a gyerekeket.

"A Microsoft Magyarországnál komoly figyelmet szentelünk a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos tevékenységekre, a helyi közösségekkel való törődésre. A tavaly először megrendezett "Company Day" után úgy gondoltuk, érdemes folytatni ezt a nemes hagyományt. A vállalat alapítója, Bill Gates tavaly az év embere címet is kiérdemelte karitatív tevékenységével. Mi, a saját eszközeinkkel és ma munkatársaink kétkezi munkájával szeretnénk segíteni a magyarországi rászorulóknak" - nyilatkozta Vityi Péter, a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A vállalat tavaly karácsonykor szakított addigi ajándékozási hagyományával, és az ajándékozásra szánt több millió forintot a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítványnak adományozta. "Közösen döntöttünk úgy, hogy idén azokat ajándékozzuk meg karácsony alkalmából, akiknek valóban szükségük van rá" - mondta el Szűcs Julianna, a cég PR menedzsere.

 

Idén március 22-én két magyarországi nonprofit szervezet is nagyobb pénzösszeget nyert el a Microsoft Korlátlan Lehetőségek (Unlimited Potential - UP) elnevezésű kezdeményezése keretében. A Roma Esélyegyenlőség az Uniós Csatlakozásért - Tudásközpont 77 ezer dolláros, a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány (FOKA) pedig 65 ezer dolláros pénzügyi juttatásban részesült, amelyen felül a Microsoft hasonló értékű szoftvercsomagokat is a két alapítvány rendelkezésére bocsátott. Azóta a Roma Esélyegyenlőség az Uniós Csatlakozásért Tudásközpontja a hátrányos helyzetűek oktatása mellett 71 embernek ad munkát, és a vezetők további bővítést terveznek.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo