A következő fél évszázad kihívásai

A Royal Dutch Shell plc kilencedik alkalommal adta ki a társadalmi és környezetvédelmi teljesítményét összefoglaló éves jelentését. A jelentés a vállalat azon elkötelezettségén alapul, amellyel a világ jelenlegi és jövőbeni energia-szükségleteinek környezetvédelmi és társadalmi szempontból felelős kielégítéséhez kíván hozzájárulni.

A Shell 2005-ös Fenntarthatósági Jelentése (Shell Sustainability Report 2005) részletesen tárgyalja a következő fél évszázad során a világ előtt álló energetikai kihívást, amely elengedhetetlenné teszi, hogy a kormányzatok, az energia-felhasználók és -termelők a következő három elvet egyaránt figyelembe vegyék: az energia iránti egyre növekvő igény kielégítése, a készletek biztonsága, valamint az energiával kapcsolatos tevékenységek környezeti és társadalmi hatásainak csökkentése.

A jelentéssel kapcsolatban Jeroen van der Veer, a vállalat vezérigazgatója a következőket mondta:

"Őszintén hiszem, hogy a technológia, a befektetések, a partneri kapcsolatok és a hatékony kormányzati felfogás megfelelő kombinációjával a világ meg tud felelni ennek a kihívásnak."

"Meggyőződésem, hogy van elegendő energia a növekvő jövőbeni szükségletek kielégítéséhez."

"Azonban ez nem lehet fenntartható a fosszilis üzemanyagok növekvő használata által okozott környezeti hatások kezelése nélkül. Ez a feladat megoldható, és unokáink érdekében meg is kell oldanunk."

"Komoly lehetőséget látok a fosszilis üzemanyagok felhasználásának olyan irányú továbbfejlesztésében, amely egyre inkább lehetővé teszi a kibocsátott széndioxid összegyűjtését, tárolását és produktív felhasználását, azaz, ahogy én nevezem, a fosszilis üzemanyagok zöldebbé tételét. Ha ezt mind technológiai, mind pénzügyi szempontból kivitelezhetővé tesszük, egy nagyon fontos és izgalmas útra lépünk," jelentette ki van der Veer úr.

A jelentés bemutatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a Shell annak érdekében tesz, hogy megfeleljen az energetikai kihívásnak. Ezek: a megfelelő befektetések növelése; tisztább üzemanyagok fejlesztése; az elektromos áram alternatív erőforrásainak fejlesztése; a fosszilis üzemanyagok használatából származó üvegházhatású gáz, és az ezen anyagok által okozott más környezeti és társadalmi hatások kezelése; a különböző régiókból származó olaj és földgáz széleskörű kínálatának biztosítása; együttműködés a kormányzatokkal, a gépjármű-gyártókkal és a vásárlókkal a különféle kezdeményezések egyesítése, a tudatosság növelése, valamint az újfajta energiaforrások megismertetése érdekében.

A 2005-ös jelentés leglényegesebb összetevői:

  • A Shell 2005-ös jelentését öt, a környezeti és társadalmi témákban szakértő tagból álló külső ellenőrző bizottság vizsgálta meg a kiegyensúlyozottság, a teljesség és a cselekvési készség szempontjából, az AA1000 nemzetközi beszámoltatási szabvány alapelvei szerint. Ez az első alkalom, hogy a Shell, vagy bármely más vezető olaj- és gázipari vállalat hasonló bizottság ellenőrzését kérte. (Alább megtalálható a bizottsági tagok névsora.)
  • A Shell tevékenysége aktívabbá vált az üvegházhatású gázok kibocsátásának kezelésével kapcsolatban. A vállalat csökkentette saját kibocsátását, növelte a széndioxid összegyűjtésével kapcsolatos kutatásokat és átalakította az alternatív energiaforrásokkal kapcsolatos stratégiáját. Ezzel kapcsolatosan a két legígéretesebb technológiára koncentrál: két, a közlekedésben alkalmazható (bioüzemanyag és hidrogén), valamint két, elektromos áram előállítására használható (szél-, illetve a vékony rétegű, ún. "thin-film" típusú napenergia) energiaforrásra.
  • Jelentős előrelépés történt az oroszországi Szahalin II projekt kapcsán a környezetvédelem, valamint a helyi lakosság igényeinek kielégítése terén. 
  • Az egyre nagyobb biztonsági nehézségek ellenére a Shell által Nigériában üzemeltetett közös vállalkozás közelebb került azon célja megvalósításához, hogy 2009-re leállítja a folyamatos gázégetést, aminek mértékét 2001 óta 30%-kal csökkentették.

A jelentés nyíltan foglalkozik a Shell 2005 során elkövetett hibáival és azon törekvésével, hogy tanuljon ezekből. Ebbe a körbe tartoznak az írországi Corrib projekttel kapcsolatos problémák: itt  a vállalat túl kevés figyelmet szentelt a helyi közösség biztonsággal és a helyi fejlődéssel kapcsolatos aggodalmainak.

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo