Joga van-e a nőknek az abortuszhoz?

Miközben a világ az ukrajnai háborúval van elfoglalva, az amerikai közvéleményt inkább a nők abortuszjoga foglalkoztatja. A kansasi polgárok tegnap úgy döntöttek, hogy a nőket megilleti a terhességmegszakítás joga, akár tetszik valakiknek, akár nem.

Az amerikaiak abortusz vitája azzal kezdődött, hogy a legfelsőbb bíróság júniusban érvénytelenítette a Roe kontra Wade döntést, vagyis szövetségi szinten hatályon kívül helyezte a terhességmegszakításhoz való jog alkotmányos védelmét. Ugyanakkor az 50 államból álló országban nincs jogharmonizációs kötelesség, mint az Európai Unióban, vagyis attól függően, hogy ki melyik államban él, akár egész más szabályok vonatkozhatnak rá azokban a kérdésekben, amelyeket nem szabályoz a szövetségi alkotmány. Így most abortusz ügyben meg is kezdődött az osztódás.

Kansas: szabad az abortusz (Fotó: depositphotos)

A Reuters beszámolója szerint a kansasi szavazók most úgy döntöttek, hogy az ottani republikánus többségű törvényhozás nem korlátozhatja az abortuszjogot. Érdekes, hogy az elemzők ellentétes eredményt vártak, mert a republikánusok általában nagyobb számban jelennek meg a voksolásokon, mint a demokraták és a függetlenek. Azonban most részvételcunami történt, sokkal többen mentek el voksolni, mint azt a korábbi gyakorlat alapján gondolták.

Az eredmény pedig 98 százalékos összesítés után egyértelmű. A szavazók 59 százaléka támogatja a terhességmegszakítás jogának megőrzését, míg 41 százalék inkább eltávolította volna a kansasi alkotmányból. Joe Biden amerikai elnök máris üdvözölte a döntést. A szövetségi legfelsőbb bíróság nyár eleji döntése óta egyébként sokan utaztak ide más államokból, ahol szinte teljesen betiltották az abortuszt. Egy helyi klinika szóvivője elmondta: pácienseik hatvan százaléka érkezik más államból. Nemsokára újabb hasonló voksolások várhatók például Kentuckyban, Kaliforniában, Vermontban és valószínűleg Michiganben is.

SZAVAZZON!

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo