Elismerés a számok profi bűvölőinek

A Könyvelői Nívó Díj győztese egy leányfalui könyvelő lett, míg a közönségdíjat egy gyulai könyvelő kapta. Az elismerést a hét végén a Duna palotában adták át. A Minőségi Könyvelők Klubja Egyesület idén alapította a díjat azzal a céllal, hogy a jó vállalkozó-könyvelő kapcsolat és a szaktudás fontosságára felhívja a figyelmet.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A Könyvelői Nívó Díj az egyetlen a szakmai díjak között, aminek elnyerésére kevés a szakmai tudás, hanem annak gyakorlati alkalmazását, az életben való helytállást, az ügyfél-centrikusságot is bizonyítani kell.

A szakmai zsűri tagja volt Pankucsi Zoltán - a Nemzetgazdasági Minisztérium Számviteli és Szakképzési Főosztály főosztályvezetője - is, aki a díj átadása előtt elmondta: "A könyvelő nem látványos, de igen fontos szereplője a gazdasági életnek, mind a magán-, mind a közszférában.

A magas szakmaisággal dolgozó könyvelő stabil működési hátteret teremt a vállalkozások számára, hiszen számos adminisztrációs feladatot átvesz tőlük, egyben segítséget nyújthat a további bővüléshez a jogszabályok adta lehetőségek bemutatásával.

A Könyvelői Nívó Díj nagyon fontos eszköz a legjobbak elismerésére. E díj emeli a könyvelők szakmai önbecsülését, egyúttal azt is üzeni, hogy a folyamatos önképzés, az etikus magatartás, a szakmai igényesség meghozza gyümölcsét."

A Minőségi Könyvelők Klubja Egyesület alakulása óta arra törekszik, hogy felállítson egy olyan szakmai mércét, amivel körvonalazható az a kérdés, hogy mitől lehet egy könyvelő "jó könyvelő".

A Könyvelői Nívó Díj győztese egy leányfalui könyvelő lett, míg a közönségdíjat egy gyulai könyvelő kapta. A pályázati kiírásnak megfelelő pályázók pedig mostantól használhatják a "Könyvelői Nívó Díjra jelölt könyvelőiroda" címet.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo