Felbomlóban van az élet egyensúlya itt a Földön. A klímaváltozás egyértelmű jeleit még mindig nem értő emberek, kormányok a katasztrófaelhárítások konkrét cselekedeteivel vannak elfoglalva, s még mindig nem fogják fel, hogy az egyre sűrűsödő, egyre nagyobb áldozatokat szedő természeti katasztrófák nem átmenetiek. Még el sem kezdtük a felkészülést és a megelőzést, még csak a bajok következményeinek elhárításánál tartunk.
Az emberi természet gyarló. Az életünk megszokott menetét felborító dolgokra mindig vak reménnyel reagálunk: egyszer vége lesz a rossznak, s minden olyan lesz, mint régen. Ugyanígy reagálunk a világ gazdaságát alapjaiban megrengető világgazdasági válság jelenségeire is. Csak már érjen véget, s újból növekedjenek a bevételek, gazdagodjanak az emberek, tudjunk ugyanúgy gondtalanul, pazarlóan fogyasztani, csak a magunk érdekeivel törődve élni.
S nem akarunk szembenézni azzal az egyre nyilvánvalóbb ténnyel, hogy már semmi nem lesz olyan, mint régen volt. Minden változóban van. A változás az élet alaptörvénye. A mostani változások paradigmaváltássá nőnek a szemünk előtt. Változás zajlik életünk minden színterén, s a változások a meglévő rendszerek egyensúlyát veszélyeztetik. Életünket a földön alakító rendszerek egyre kiszámíthatatlanabbakká váltak. A klímaváltozások és a gazdasági világválság mellett nyugodtan megemlíthetjük a különböző társadalmak, népcsoportok, emberek életfeltételeiben meglévő hatalmas különbségek folyamatos növekedését, valamint az átlagember egyre romló pszichés, mentális és egészségi állapotát.
A rendszerelméleti tudósok szerint a káoszpont felé közeledő, szétbomlott rendszerek a végpont elérése után új egyensúlyi rendszerré alakulnak. Hogy milyen lesz ez az új? Elképzelésünk sincs, mert fel sem fogjuk, hogy mi történik velünk, a földdel, a természettel, az egész ökológiai egyensúllyal, aminek a része, szerves része az ember. Lehet, hogy a kialakuló új egyensúlyi állapotú világban már nem lesz emberi élet? Ha hagyjuk az új rendszert magától beállni, elkövetkezhet ez is. De ha időben felfogjuk, mi a tét, akár alakíthatjuk is a változás irányát.
Akár tudatosan is alakíthatjuk a jövőnket. Ha ezt választjuk, akkor nagyon gyorsan és tömegesen át kell alakítanunk értékrendünket, ami szerint eddig éltünk, s amely miatt most nagy bajban van a világunk. Ha egyre többen gondoljuk és tudatosítjuk azt a tényt, hogy az emberi létezés fenntarthatósága szemszögéből kell értékrendünket átalakítani, ennek rendelni alá minden további lépést, cselekedetet, akkor a legfontosabb cél már meg is fogalmazódhat: a föld ökológiai rendszerének egyensúlyban tartása elsődleges fontosságú. Tudatosítjuk, hogy a természet, az emberek egymástól függő, egységes rendszer részei, összetartoznak, egymásra tekintettel élhetnek csak, nem károsíthatnak saját érdekeik előtérbe helyezése okán más, élő rendszereket. Mert ha továbbra is így folytatjuk, nincs megállás.
A mértéktelen fogyasztás, az energiapazarlás, a környezetszennyezés és gondolatszennyezés, az élőlények erőszakos pusztítása, a profit mindenáron hajszolása, a növekedés és fejlődés egy fogalomként használata, a vagyon és a hatalom mint az emberi létezés értelme, a jólét fogalmának csak anyagi javakban értelmezése, az egyéni érdek mindenek elé helyezése helyett más értékrendre váltunk.
Egyszerűen felcseréljük a tudatszemüvegünket egy másikra. Abban a kollektív tudatszemüvegben legfőbb célként az emberi létezés pontos értelmezését keresnénk és találnánk meg. Miben? Az egyéni életcél saját életünk kiteljesítését, énfejlődésünk tudatos irányítását, a teljes emberi élet élésére törekvést jelentené. Az egyéni emberi fejlődés kiteljesedne a társadalmi hasznosság tudatos építésében is. Az anyagi jólét, a mértéktelen fogyasztás helyett az igazi jól-lét elérése volna a cél, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, hogy a helyünkön legyünk, boldogok, kiegyensúlyozottak, szeretettel körülvettek, hasznosak, felelősek legyünk. Persze gazdálkodni kell. Javak kellenek az élethez. De mi lenne, ha csak annyit akarnánk fogyasztani, amennyire szükségünk van? Mi lenne, ha mérsékelnénk igényeinket egy más, élő rendszer érdekei miatt? Mi lenne, ha felelősen fogyasztanánk, s a gazdaság szereplői is megtanulnák az önmérséklő, felelős jelenlétet, ezzel járulnának hozzá a társadalmi jól-léthez, és persze saját rendszerük fennmaradásához?
Már látom, ahogy az olvasók legyintenek az írásomra. Álmodozónak tartanak. Még mielőtt belegondoltak volna abba, hogy saját egyéni életükkel, gondolkodásváltásukkal esetleg ők is hozzájárulhatnának a folyamatok pozitív irányváltásához, már el is vetették a gondolatot. Életképtelennek találták.
Pedig, ha egyre többen változtatnánk meg egyéni életünket, gondolkodásunkat, s gyorsan cselekvésbe kezdenénk saját hatósugarunkban, saját személyes fogyasztásunkkal, esetleg döntési kompetenciánk által, akkor már nem is volna reménytelen a jövő.
Álljunk neki, mert az életünk alakulásában nagy fordulatok várhatók! Nem mindegy, mi lesz a végkimenetel. Rajtunk múlik.
