IVÓVIZÜNK

Felszín alatt és felett

Noha akadémiai állásfoglalás szögezi le, hogy a jövőben várható vízhiány, szárazság és aszály az eddigiektől minőségileg eltérő lesz, Láng István akadémikus, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács társelnöke, a nemzeti víz- és élelmiszer-ellátási létbiztonság programjának egyik kidolgozója a Piac & Profittal a tudomány egyáltalán nem negatív előjelű „vízmérlegét" osztotta meg. Eszerint hazánk vízkészlete kedvezőnek mondható, bár a vele való gazdálkodásunk messze nem tökéletes.

Az ivóvíz zömét a felszín alatti készletekből nyerjük, igaz, kizsigereljük e vagyonunkat. Az emberi beavatkozás nyomán - az intenzív kertészeti kultúra széles körű elterjesztésének, a kiemelt, öntözésre használt s nagy arányban elpárolgó talajvíznek „hála" - pár évtizede a Duna-Tisza közén felgyorsult a talajvíz süllyedése, s most már a korábbinál tízméternyivel mélyebbről hozható fel csak. A felszíni „kínálat" is bőséges, mérések szerint 112 köbkilométer az országba évente bejövő víz, és 118 köbkilométernyi a távozó mennyiség. A hat köbkilométernyi különbség nagyon sok, három Balatonnak felel meg. A többletet részben a lehullott légköri csapadék, részben a talajból kiemelt és például a települések ellátásához is igénybe vett víz alkotja. Az akadémikus szerint a csapadéknak egyáltalán nem kellene veszteségként megjelennie. Az idei májusi katasztrofálisan sok eső esetében persze ez nem igaz, de normális körülmények között a lehulló légköri csapadéktöbbletet meg lehet fogni záportározók segítségével.

Felbecsülhetetlen érték

Potenciálisan jó vízkészletünk szinte a legfontosabb stratégiai tényező még akkor is - érvel Láng István -, ha Magyarországnak hosszabb távon sem kell attól tartania, hogy félszaharai állapotok alakulnak ki. A tudomány emberei „A légköri csapadék jobb hasznosítása" címmel programot indítottak el, mert azt akarják elérni, hogy minél több „égi áldást" lehessen elraktározni a talajban. E projekt érdekében eddig legalább húsz kutatóhely készített javaslatokat, a talajművelés technológiáiról éppúgy, mint a szükséges eszközök beszerzésének finanszírozásáról vagy a víz megfogását elősegítő növényzet telepítéséről, műveléséről. Vagyis mielőbb összeállítható egy cselekvési terv a biztonságosabb, nagyobb készletek és a fenntartható vízgazdálkodás érdekében.

VÍZBÁZISVÉDELEM

Sérülékeny területek

„A kutaknak becslések szerint hetven-nyolcvan százaléka illegális, s nem csupán az a baj, hogy tulajdonosaik nem fizetnek járulékot, hanem az is, hogy tettük nyomán komoly szennyeződések juthatnak a mélyebben lévő, még egészséges vízbázisokba" - utalt a növekvő veszélyre a Vituki Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet felszín alatti vizek szakágazatának igazgatója, Maginecz János. Elmondta azt is, hogy van annyi ivóvíz minőségű felszín alatti készlet, amennyi szükséges a falvak, városok ellátásához - a lakosság több mint 95 százalékban a felszín alatti talaj-, réteg- vagy karsztvízből álló készleteket fogyasztja -, csak a minőség problémái okozzák a komoly gondot. Az emberi beavatkozás - a csatornázatlan térségekkel, az illegális hulladéklerakókkal, ipari szennyezésekkel - főleg a felszín közeli készleteket veszélyezteti. A hatvanas-hetvenes évek mértéktelen műtrágyázásával, a legutóbbi időkig alig-alig csatornázott településekkel okoztunk kárt. Az egyes vízbázisok annyira tönkrementek, hogy egyszerűen alkalmatlanokká váltak ivóvíztermelésre.

A '90-es évek elején indult el hazánk vízbázisvédelmi programja, ennek nyomán határozzák meg a szakemberek a földtani szempontból sérülékeny területeket: először diagnosztizálják magát a sérülékenységet, feltárják az okokat, majd kijelölik azokat a helységeket, ahol korlátozásokat kell életbe léptetni. Napjaink mérlege: 617 sérülékeny települési vízműnek kell fokozott védelmet kapnia. Miskolcon és a Bükkben például hatósági korlátozásokat is „bevetve" védik a karsztvizeket. Siklóson az esővíz elvezetését, az emésztőgödrök megszüntetését, a kutak mentén lévő, veszélyforrást jelentő építmények bontását a sérülékenységi mutatók alapján végzik. A sérülékeny területek közül még nem mindenhol készült el a vízbázis teljes diagnosztikája. De ahol végeznek ezzel a munkával, ott elrendelik a terület biztonságba helyezését, s a földhivatali térképekre rávezetik a védelmi információkat, telekről telekre meghatározzák, mit szabad, és mit nem. Úgy tűnik, viszonylag könnyen belátják e térségek lakói, hogy a tiltásokkal ugyan látszólag kárt szenvednek - mert például költségesebben vagy sehogyan sem építhetnek csirkefarmot -, de mind ők, mind gyermekeik az egyre értékesebb ivóvíz formájában kaphatnak komoly ellenértéket.

Pályázható pénzek

Sokáig az állam finanszírozta a sérülékeny területek diagnosztikáját. Az utóbbi időkben KEOP-pályázatokra jelentkezve önkormányzatok és vízművek nyerhetnek el pénzforrásokat helyi kutatásokra, majd a térség biztonságba helyezésére. A helyhatóságok általában érdekeltek ebben a munkában a szakágazati igazgató szerint, hiszen így 100 százalékban finanszírozható a lakosság ivóvízellátásának biztonságossá tétele. Mégis, legalább száz hazai település vezetőinek még nem jutott eszébe, hogy pályázzanak erre.

Ivóvízbázis védelmére, biztonságba helyezésére elnyert KEOP-támogatások (forint)

Az ivóvíz megvédése mellett újabban üzleti szempontok is előtérbe kerültek, például megnőtt a palackozás iránti kereslet. A vitukis szakember találkozott már távol-keleti érdeklődőkkel is, akik számára egyre kevésbé illuzórikus az innivaló európai importja. Maholnap realitás lehet, hogy egy-egy nagyobb térség településeinek önkormányzatai - a mértéktartást nem szem elől tévesztve - vízkitermelő üzemeket létesítve gondoskodhatnak bevételekről azáltal, hogy távoli térségeknek szállítanak az ivóvízkincsből.

NAGYVÁROSOK

Láthatatlan pazarlás

A vízgazdálkodás külön területként kezeli a nagyvárosokat. Budapest, mely rendhagyóan jó helyzetben van, nagyobbrészt rétegvizekből, továbbá a Duna menti kutakból és úgynevezett felületi kiemelések révén jut kiváló minőségű ivóvízhez. E viszonylagos bőség azonban csapdahelyzetet is jelent, mivel a technológia pazarlásra, a szükségleteket meghaladó kapacitás kihasználására készteti az üzemeltetőket. Más világvárosok időzített bombának tekintik a felszín alatti vizek túlzott elszennyezését, az elvezetetlen csapadékvizet, a járványok veszélyét. A magyarországi városokat szerencsére ez nem fenyegeti.

Budapesten kiemelkedően jó minőségűek az ivóvízkészletek

Ázsiában, Afrikában pedig ma is tovább duzzad a városok népessége, és a nyolc-tízmillió ember élelmezése a környék mezőgazdaságának ugyan munkát ad, de növekvő - kielégíthetetlen - vízigényt is támaszt. Láng István akadémikus számára a helyi közösségek önszerveződései azok a „kitörési pontok", amelyek egyben a fenntartható fejlődés fő pillérei is. Ma már sokfelé megteremtik az energetikai önellátás feltételeit, a helyben kiépített csatornahálózat végére saját tisztító rendszereket telepítenek, a keletkező gázzal fűtenek, s maholnap a helyben felszínre hozott ivóvíz, termálvíz is része lesz a község, a város, a térség gazdálkodásának.