Rugalmas biztonság

A munkáltatók érdeke a minél rugalmasabb, a munkavállalóké a minél biztonságosabb, a politikusoké pedig a minél több munkaerőt felszívó munkaerőpiac. Kérdés, hogyan lehet a három érdeket összehangolni, azaz a munkavállaló számára szociális biztonságot teremteni úgy, hogy közben a munkáltató kezét se kössék meg a kelleténél jobban a jogszabályok. Munkáltatók, munkavállalók, politikai döntéshozók évek óta próbálnak egyezségre jutni abban, milyen teret lehet engedni a hagyományostól eltérő, atipikus foglalkoztatási formáknak.

Versenyképesség kontra jólét?

A gazdasági válság még inkább rávilágított a kérdés fontosságára, nálunk - még ha kevéssé jelenik is meg a közbeszédben - éppúgy, mint Európa többi országában. Komoly versenyképességi tényezővé vált, hogy a korábban kivívott költséges szociális hálót - amely ráadásul nehezen idomul a megváltozott piaci körülményekhez - hogyan lehet fenntartani. Az európai munkaerőpiacon a munkahelyek száma több mint négymillióval csökkent. (Az Egyesült Államokban 2007 decembere és 2009 májusa között 5,7 millió munkahely szűnt meg.)

A tartós munkanélküliség komoly gondot jelent szinte minden országban. Az európai foglalkoztatásról szóló 2009-es uniós jelentés (Employment in Europe Report) számokkal támasztja alá az európai rendszer hátrányait: az EU-ban az összes munkanélküli közel 45 százaléka - Magyarországon 43,3 százaléka - egy évnél hosszabb ideje keres állást. (Az Amerikai Egyesült Államokban 10 százalékra tehető a tartósan munkanélküliek aránya, ott a munkavállalókat kevésbé erős háló védi.)

- Egyre több uniós dokumentumban jelenik meg stratégiai célkitűzésként a flexsecurity irányelv. A flexibility és security szavak összeolvasztásával kreált fogalom lényege, hogy a szakpolitikák egyszerre szolgálják a munkaerőpiac rugalmasságát és a munkavállalók biztonságát. Az erős európai szociális rendszer drágítja a foglalkoztatást. A cégek egyre nagyobb arányban vitték el a termelést és a szolgáltatásokat azokba a régiókba, ahol a foglalkoztatás olcsóbb és rugalmasabb. Persze Európa nem szeretné elveszíteni azt, hogy itt jó élni, ugyanakkor választ kell találnia arra is, hogy a globális rendszerben versenyképesek maradjunk. A hagyományos foglalkoztatási modelleknél rugalmasabb formák nem alternatívái a normál foglalkoztatásnak, de hozzájárulnak a rendszer olajozottságához - mondja Gönci Dániel, az Adecco Személyzeti Tanácsadó Kft. területi igazgatója

A dilemma nem a globális gazdasági válság terméke, a kilábalást viszont erősen befolyásolja, hogy sikerül-e a jelenleginél rugalmasabb foglalkoztatási struktúrát elterjeszteni az unióban. Munkahely ugyanis ott terem, ahol a szolgáltatás, termék versenyképes módon előállítható. Ez pedig azokra az országokra igaz, ahol a munkapiaci politika és a támogatások erre fókuszálnak. Magyarország 2011. decemberig kapott haladékot az uniós országok számára 2009. július 1-jétől kötelező flexsecurity irányelv alkalmazására. Az, hogy az irányelvben foglaltak hogyan épülnek be a hazai jogrendbe, attól függ, hogy az elkövetkező két évben mennyire találnak közös hangot az érintettek. Ha túlzottan szigorodnak bizonyos foglalkoztatási formák, az fékezheti a munkaerőpiacot, esetleg a munkáltatókat a munka törvénykönyve kereteinek kikerülésére ösztönözheti, ha viszont túlzott mértékben lazulnak, az a munkavállalók érdekeit sértheti.

Válság, elbocsátás, részmunkaidő

A magyar vállalkozásoknál 2009. I–III. negyedévében elsősorban a fizikai munkakörökben dolgozókat érintették az elbocsátások, körükben 9,7 százalékos volt a csökkenés, míg a szellemi foglalkozásúak száma csak 1,6 százalékkal mérséklődött.

Azok a cégek, amelyek átmenetinek ítélték a kedvezőtlen helyzetet, a tömeges elbocsátást csökkentett munkaidőben való foglalkoztatással próbálták meg elkerülni, ami miatt a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma 17,3 százalékkal nőtt. Így a teljes munkaidősök körében bekövetkezett 162 ezer fős létszámfogyást a részmunkaidőben dolgozók 28 ezer fős növekménye mérsékelte. Míg korábban a nem teljes munkaidős foglalkoztatás enyhe, de folyamatos térnyerése a szellemi munkakörű foglalkoztatottakra volt jellemző, 2008 második felétől nőtt a fizikai foglalkozásúaknál is.

Így 2009. I–III. negyedévében a fizikai munkakörben átlagosan 19,2, a szellemi munkakörben pedig 7,7 százalékkal dolgoztak többen részmunkaidőben. 2009 júniusáig hónapról hónapra csökkent a munkaerő-kölcsönzőkön keresztül foglalkoztatottak létszáma is (a három negyedév átlagában 30 százalékkal), majd enyhén nőtt, de számuk szeptemberben sem haladta meg a 26 ezret.

Válság ellen

A foglalkoztatási problémák kezelésére tett kísérlet egyetlen ország válságkezelő csomagjából sem hiányzott, bár közös recept nem akadt. Hasonlóságok azért igen. A rugalmas foglalkoztatási formák - a határozott idejű munkaszerződés, a részmunkaidős foglalkoztatás, a munkaerő-kölcsönzés vagy a távmunka - szinte mindenütt előtérbe kerültek.

Működő gazdaságban a növekvő piaci igények vagy a friss tőke hatására keletkezik új munkahely. Válságban pedig úgy, ha a cégek elbocsátások helyett a részmunkaidős foglalkoztatás vagy a rövidített munkaidő bevezetése mellett döntenek, és önmaguk felszívják a csökkenő kereslet miatt feleslegessé váló dolgozókat. A megoldás mindenkinek jó: a piacok szűkülése miatt indokolt mértéknél kevésbé csökken a foglalkoztatás, a vállalat pedig megőrzi meglévő humánerőforrását.

Az európai országok javarészt ezt az utat választották: míg korábban az unióban átlagosan egy dolgozóra heti 41 munkaóra jutott, 2009 második negyedévében ez már csak 40,3. Figyelembe véve a foglalkoztatás visszaesését és a munkaidő csökkenését, az Eurostat becslése szerint 2008 és 2009 második negyedéve között átlagosan 3,3 százalékkal csökkent a munkaórák száma. Az út hatásosnak bizonyult: a gazdasági teljesítmény jóval meredekebben zuhant, mint a foglalkoztatottak száma.

A részmunkaidős foglalkoztatás aránya 2009 második negyedévében elérte a 18,8 százalékot - 2008 és 2009 második negyedéve között e foglalkoztatási forma 0,5 százalékponttal bővült, szemben a korábbi évek 0,1 százalékpontjával -, az élen több mint 5 százalékponttal Észtország járt, itt a nem teljes állásban alkalmazottak aránya elérte az összes foglalkoztatott 11,7 százalékát. Az éllovas azonban még mindig Hollandia, ahol már a válság előtt is 47,2 százalék volt ez az arány, ma pedig 48,2 százalék. A kiugróan nagy szám nem véletlen: a holland kormány évek óta adó- és járulékkedvezményekkel honorálja ezt. Magyarország e téren nagyon le van maradva, a munkavállalók kevesebb mint 5 százaléka dolgozik részmunkaidőben.

Németországban és Franciaországban viszont a rövidített munkahét bevezetésével megőrzött munkahelyekért járt állami támogatás, Németországban 1,3, Franciaországban pedig 0,8 órával csökkent az egy dolgozóra jutó átlagos heti munkaidő. A kisebb országok is éltek ezzel: Észtországban 1,5, Ausztriában, Szlovákiában és Finnországban pedig 1,4 órával kevesebbet kell dolgozni hetente 2008 második negyedéve óta. Luxemburgban és Lettországban viszont nőtt a heti munkaidő.

Magyarországon nem változott a heti munkaidő 2008 és 2009 második negyedéve között, ám 2009 második negyedéve végén - Luxemburghoz hasonlóan - már átlagosan több órát kellett dolgozni hetente, mint 2007 hasonló időszakában, áll az Eurostat kiadványában. Ez a jelenség jól kitapinthatóvá teszi a magyar munkajogi és támogatási rendszer sajátosságait. A cégek nagyobb elbocsátásokhoz folyamodtak, majd az év végi fellendülést túlórával oldották meg, és ezzel a várthoz képest tovább erősítették a munkanélküliek számának növekedését.

A vesztes nyerhet

Ugyanakkor a munkaerő-piaci esés első áldozatai a világon mindenhol az atipikus foglalkoztatási formában dolgozók voltak: 2008 és 2009 második negyedéve között a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak száma 1,7 millióval, 6,3 százalékkal esett, míg a hagyományos munkaszerződéssel rendelkezőké mindössze 1,3 százalékkal. A szám azért is figyelemre méltó, mert szinte valamennyien az euróövezet országaiban kerültek az utcára. Gönci Dániel viszont máshonnan közelít a kérdéshez.

- Leegyszerűsítve: minden munkavállaló szolgáltat a munkáltatója részére, amelyre hol jobban, hol kevésbé van kereslet. Amikor viszont nincs, a szolgáltatást nem lehet jogszabályilag „ráerőszakolni" a munkáltatóra, hiszen egyedül a cég viseli a következményeket, esetleg azt, hogy csődbe megy. A rugalmas foglalkoztatási formákat használó szervezetek viszont gyorsabban reagálnak és gyógyulnak. A mostani megváltozott piaci helyzethez egyértelműen könnyebben alkalmazkodtak azok a cégek, amelyek nagyobb arányban alkalmaztak kölcsönzött munkavállalókat, részmunkaidős vagy határozott idejű szerződéssel rendelkezőket. Az atipikus foglalkoztatásnak tehát komoly szerepe lehet a mai munkapiaci struktúrában nemcsak tűzoltásként, hanem tudatosan választott megoldásként - véli a szakember, aki szerint a nemzeti foglalkoztatáspolitikának nem az a feladata, hogy az ideális gazdasági körülményekre szabja a rendszert, hanem az, hogy olyan struktúrát alakítson ki, amely a változásokat is kezelni tudja, beavatkozás nélkül.

- Jóllehet a kölcsönzött dolgozók, illetve a határozott idejű szerződéses munkavállalók jártak látszólag rosszabbul, ugyanakkor a termelés beindulásakor az ilyen álláshelyeket sokkal előbb újra betöltik, mint a válság hatására elbocsátott teljes munkaidős alkalmazottakét. Az atipikus munka tehát a tartós munkanélküliség csökkentésének is eszköze lehet, és a speciális élethelyzetben lévő munkavállalóknak - kisgyerekes anyáknak, pályakezdőknek - is segít a munkaerőpiacra való belépésben. Azt is látni kell, hogy ahol viszonylag alacsonyabb fix bérből és magasabb jutalékból állt az alkalmazottak fizetése, kisebb arányú volt a leépítés, mivel a kiadások könnyebben alkalmazkodtak a piachoz - teszi hozzá a szakember.

Persze hibás lenne az a következtetés, hogy Európa mondjon le a munkavállalók biztonságát jelentő vívmányokról. Ahhoz azonban, hogy versenyképes maradjon, új szemléletre van szükség. Olyan foglalkoztatáspolitikára, amely rugalmas például a munkaidő tekintetében, de a munkavállaló számára is megfelelő védelmet nyújt.

Egekben a munkanélküliség

Az euróövezet 16 országának munkanélküliségi rátája a szezonálisan kiigazított Eurostat-adatok szerint 2009 szeptemberében elérte a 9,7 százalékot (1999 óta a legmagasabb szintet), szemben a megelőző év hasonló időszakában mért 7,7 százalékkal. Az unió egészében is egy év alatt 7,1 százalékról 9,2 százalékra bővült munkanélküliség a legalacsonyabb Hollandiában (3,6) és Ausztriában (4,8), a legmagasabb Litvániában (19,7) és Spanyolországban (19,3) volt. (A mutató Németországban növekedett a legkevésbé, alig fél százalék, Olaszországban és Belgiumban is egy százalék alatt maradt.)

Az Egyesült Államokban a ráta 2009 szeptemberében 9,8, októberben pedig 10,2 százalék volt. A japán mutató viszont továbbra is 5,5 százalékon áll.

Magyarországon a munkanélküliségi ráta először 2009. harmadik negyedévében lépte át a 10 százalékot, augusztus–októberben pedig 10,4 százalékra, 13 éves csúcsra emelkedett. A KSH január elején közzétett gyorstájékoztatója 2009. szeptember–novemberben már 10,5 százalékos munkanélküliségi rátáról szólt, a 15–74 éves korosztályban a munkanélküliek száma 445 ezer fő volt, 115 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, ami 2,7 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A vizsgált időszakban a 15–64 éves korcsoportból átlagosan 3 millió 757 ezer főt foglalkoztattak, 118 ezer fővel kevesebbet, mint egy évvel korábban, köztük az 55,6 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,5 százalékponttal csökkent. A munkanélküliek 43,3 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap, 2,4 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál.