Sok szó esik a föld fontosságáról, de a víz az, ami nélkül nincs termőföld. Öntözésre megy el a globális vízkészlet 70-80 százaléka. A globális felmelegedés elérte a magaslatok gleccsereit és rajtuk keresztül a folyók eredetét; elnyújtja a száraz időszakokat, ami megsemmisítő hatással van a földek termésére. A Föld legnagyobb folyói közül minden tizedik időszakosan kiapad, és nem éri el óceántorkolatát - Tigris, Eufrátesz, Jordán, Colorado -, vizük az élelmiszerboltok polcain köt ki gyümölcs, zöldség, hús formájában.

Víz borítja a Föld 70 százalékát, ebből csupán egy százalék iható. Globálisan elegendő édesvizünk van, de az ellátottság és a népsűrűség nem egyenletes: Kína és India bolygónk lakosságának harmadát adja, de a vízkészletnek csak a 10 százalékával rendelkezik.

A vízért folyó küzdelem túlnőhet az olajért folyó versenyen. A vízhez való hozzáférés egyre inkább hatalmi eszköz lesz.

Honfoglalás, vízfoglalás

A média hajlamos vallási és etnikai konfliktusokra kihegyezni a háborús fejleményeket, de azokba masszívan belejátszik a vizes területekért folyó kétségbeesett harc. Így van ez a másfélmillió embert érintő darfúri konfliktusnál éppúgy, mint az izraeli-palesztin viszályban, ahol a szent helyek iránti területigényeket a gyérülő vízlelőhelyek megkaparintását övező érdekellentétek váltják fel. A Közel-Keleten - ahol az Intergovernmental Panel on Climate Change szerint már a következő 15-20 évben 2 Celsius-fokkal emelkedik a hőmérséklet - az arab államok jó ideje lemondtak az önfenntartás ideájáról, és nagy élelmiszer-importőrök lettek. Az egy főre jutó „importált vízlábnyom" itt 5000 köbméter a behozott élelmiszerekben és egyéb termékekben. Januárban Hilary Clinton egyik beszédében elismerte, hogy a közel-keleti stabilitás kivitelezhetetlen a vízellátás megoldása nélkül. Az Arab Környezeti és Fejlesztési Fórum számításai szerint a régió vízkészlete az 1960-as szint negyedére zuhant, és a vízfogyasztás öt éven belül már csak fejenként 500 köbméter lesz évente, ami messze elmarad a „vízszegénység" 1000 köbméteres definíciójától, pláne a 6000 köbméteres globális átlagtól (nyolc arab országban most is csak 200 köbmétert fogyasztanak).

Az Egyesült Államok észak-nyugati részén tizenegy éve tart az aszály. A talajerózió és a vízkészlet apadása évente 20 milliárd dollárnyi értéket von ki az amerikai gazdaságból, állítja Dale Allen Pfeiffer szakértő. Bangladesben e problémára „folyik el" a GDP 1,4, Kolumbiában az 1 százaléka. Az USA egyes tagállamaiban hat métert zuhant a talajvíz az elmúlt hatvan évben, Ázsiában viszont évente egy-három méterrel süllyed! Ötven éve nem látott alacsony terméshozamot okozott 2006-ban a szárazság Franciaországban és Spanyolországban - a Guadiana folyó körzetének öt éven át tartó aszálya bozóttüzekhez vezetett -, s az északi baszk régió egyre kelletlenebbül tartja el a gazdaságilag lemaradó és sivatagosodó délt. Ázsiában 40 százalékos a nyomor a vidékiek körében, Afrikában 60 százalékos. Ők a legvédtelenebbek a klímaváltozásban.

Az éghajlati övek és a termőföldek elmozdulása, a földművesek ellehetetlenülése migrációs hullámokat vált ki, melyek a jövőben csak erősödni fognak. Egyre több afrikai menekült szivárog be Európába, és mivel hazánk közel van a Balkánhoz, a tömeges bevándorlásnak hangsúlyosan kitett régió része. Az ausztrál politikában a csapadékhiánnyal való szembesülés vetett véget az emigránsbarát, befogadó „Nagy-Ausztrália" ideájának.

A víztakarékos „mikroöntözési" megoldások üzletága 1 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le, és 2030-ra 53 milliárdot mozgat majd. Ez azért fontos, mert a fejlődő országok középosztálya fokozottan vízigényes étrendre tér át. Egy kiló zöldség előállításához egy köbméter - vagyis 1000 liter - víz kell, ugyanennyi húshoz 42,5 köbméter! De még egy liter sör gyártása is 4,5 liter vizet igényel. Az emberiség felének alapeledele az elárasztott földeken termelt rizs, ami a friss vizek egyharmadát szívja fel.

Édesvíz kiadó

Az energiaszektor érintettsége is nagy: egyes fejlett országokban a friss vizek 40 százalékát használja el. A fokozódó vízhiány miatt a 3,5 milliárd dolláros globális volumenű vízszolgáltató szektor nagy megtérüléssel kecsegtet, de kockázatokkal is, a vízhiány lehúzhatja a közműipari szereplők teljesítményét. A vállalatok ellátási lánca könnyen sérülhet, a kockázati kalkulációt, a vízlábnyom mérését, a vízhasználat-csökkentést sok helyen nem kezdték meg. A vízfogyasztás nem kizárólag erőforrás- és biztonsági kérdés, hanem üzleti lehetőség is. Az újbóli használat és a szennyvíz újrahasznosítása segít költséghatékonyabbá tenni a céget, javítja a befektetésekre jutó megtérülést. A Michel Camdessus által vezetett World Water Forum szorgalmazására végigsöpört a közmű-privatizáció a fejlődő országokban: a multik kiépítették a vízvezetékeket, de profitérdekelt cégek lévén nincsenek tekintettel a nyomorgókra, akik nem engedhetik meg maguknak e szolgáltatást. Bolíviában utcai zavargások törtek ki, a kormány államosította a szektort. Latin-Amerikában 77 millióan maradtak víz nélkül, ezért vízvédelmi feladatok ellátására különféle vízalapokat hoznak létre fejlesztési bankok 0,5-1 millió dolláros támogatásaival.

A fejlett ipari országok elöregedett vízműhálózatainak rekonstrukciójára 200 milliárd dollár kellene, véli az ENSZ. Az USA területének háromnegyedén vannak magánkézben a vízmű-rendszerek, melyeket közvetlen állami beavatkozás nem érhet el, csak környezetvédelmi és higiéniai előírások, ezeket viszont a 80-as évek óta nem frissítették: az agráriumban, iparban és gyógyszerekben használatos 60 ezer ártalmas kemikália közül csak 91-nek az ivóvízbe kerülését tiltja. „Az amerikai vizek 22 százaléka szennyezett" - állítja Robert Kennedy Jr.

Drága kortyok

A tengervíz édesvízzé alakítása túlságosan energiaigényes. Sokan olcsóbb megoldásnak tartják a lakosság víztakarékosságra és esővízgyűjtésre nevelését, amivel akár 20 százalékos fogyasztásmérséklés is elérhető; ez a sivatagi Las Vegasban és Phoenixben sikerült.

Sokáig Szaúd-Arábiában működött a legtöbb nagy kapacitású vízsótlanító üzem - hőenergiás technológiával -, újabban mind több ország kénytelen e módszerhez folyamodni. Az USA-ban egy már működő létesítményen túl két újat terveznek - Kaliforniában és Texasban -, Kína ismét elindította egyetlen üzemét; Izrael öt év alatt 425 millió dolláros európai tőkéből öt telepet épít, köztük a legnagyobb energiatakarékosabb ozmózistechnológiával működik, s az országos fogyasztás 20 százalékát biztosítja. Ausztráliában - ahol a tíz évvel ezelőtti csapadékszintnek már csak 30 százaléka hullik a földekre! - 2012-ig ugyancsak öt telepet adnak át 13,2 milliárd dollár értékben, melyek a nagyvárosok vízellátásának 30 százalékát képesek biztosítani. A Water Services Association szerint a sótlanított ausztrál víz előállítási költsége - a beruházás összegét is beleértve - 1,75 és 2 dollár között van köbméterenként, másutt az egydolláros költségszint is elérhető, Izrael állítólag 0,57 dolláron képes sótlanított vizet produkálni (arról nem szól a fáma, hogy a befektetést belekalkulálták-e ebbe az összegbe).

Súlyos probléma, hogy ezek az áramfaló üzemek széntüzelésű erőművekből kapják energiájukat, vagyis üvegházgázokat termelnek, tovább súlyosbítják a klímaváltozást és végső soron a vízhiányt. Ausztrália újabb üzemeihez viszont drágább „tiszta energiát" vesznek majd igénybe. Emiatt négy év alatt a duplájára nő a háztartások vízszámlája. Ez lesz a fogyasztók belépőjegye az édesvízválság korszakába.