A szelektív hulladékkezelés hazánkban javarészt az ipari és kereskedelmi szereplőktől begyűjtött anyagok hasznosítását jelenti. Ugyan gyakran jelennek meg híradások a lakossági részvétel fokozatos növekedéséről, de arról viszonylag kevés szó esik, hogy mi történik a különféle hulladékokkal, miután elszállítják őket.

Eldobókultúra

Igazodva az uniós bölcselethez, mely bő tíz éve tabunak tekinti a rothadó szeméthegyek felhalmozását, melyek szennyezik a talajvizet és kipárolgó gázaikkal a levegőt - főként metánt eregetve, ami hússzor ártalmasabb, mint a szén-dioxid -, hazánkban 1996-ban jogszabály rótt ki környezetvédelmi termékdíjat előbb a csomagolóanyag-előállítókra, majd 2002-től a csomagolt termékek kibocsátóira, az élelmiszer-ipari cégektől az elektronikai készülékeket gyártókig. Ha viszont a vállalatok maguk vagy egy koordináló szervezeten keresztül teljesítik hulladékhasznosítási kötelezettségüket, mentességet élvezhetnek a termékdíjfizetés alól.

Napjainkra a különböző anyagáramokban több tucatnyi koordináló szervezet jött létre - többük a „coord" előtagot szerepelteti nevében, a koordinálásra utalva -, s a piac telítődött. A riválisok „alulkínálnak" egymásnak. „Tíz százalékkal esett a hulladékkezelési szolgáltatás ára" - mondja Horváth Erika, a legnagyobb kezelő szervezet, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. begyűjtési és hasznosítási vezetője. Egy másik nagy piaci szereplő ügyvezető igazgatója szerint az is előfordul, hogy bizonyos koordináló szervezetek „machinálják" a számokat: papíron mutatósabb eredményeket hoznak ki, mint amennyi a megmozgatott szemétmennyiség.

Túlzott szigorítások

Ahhoz, hogy bárki hulladékkezelési jogosultságot szerezzen, rengeteg kötelezettséget kell magára vennie. A termékdíjtörvény 2009 végi módosítása miatt drasztikusan nehezedtek a feltételek, panaszkodik az egyik koordináló szervezet vezetője, aki szerint ezt nemcsak a kívülállók, de még a szabályozók sem látják. Példaként említi, hogy a kereskedelmi csomagolásokat kivették a termékdíjmentesség köréből, csak termékdíjlevonás kapható rájuk, s míg korábban a mentességet egy évre előre kaptak, addig a levonási rendszer negyedéves elszámolású, mint bármely más adónem. Vagyis háromhavonta kell produkálni bizonyos mennyiséget minden hulladéktípusban, különben nem tudják kiadni a levonási igazolásokat a csomagolásgyártóknak. Ráadásul a csomagolás kibocsátását és újrahasznosítását is negyedéven belül kell teljesíteni, ami ez egyes termékek piaci ciklikussága miatt nem mindig kivitelezhető.

„Fenyegetettségről" beszél Viszkey György is, az ÖKO-Pannon vezetője, aki júniusban a nyolc koordináló szervezetet tömörítő Recomplex Egyesülés élére állt. Az Európában precedens nélküli tömörülés célja érdekvédelmi szervezetként is fellépni a hatóságoknál a túlszabályozás lazítása érdekében. A 15 millió forintos éves büdzséjű szövetség lehetőséget ad arra is, hogy a tagok hulladéktípusonként „racionalizálják" begyűjtési kapacitásaikat és az „adminisztrációs terheket". A kezdeményezés nyíltan vállalt célja „értéknövelt, egyablakos komplex szolgáltatást" nyújtani partnereinek.

Termékéletgörbe: körforgásban

Fogyasztóként szorgosan hordjuk a különböző színű szelektív gyűjtőkbe a háztartási szemetet, de mi történik a hulladékkal azután, hogy megváltunk tőle? A helyi szemétszállítási vállalatok eljuttatják az ország 30 hulladékválogató telepének egyikére, és mivel saját belátásukra van bízva, milyen sűrűn küldenek kocsit a gyűjtőszigetekhez, azok gyakran megtelnek, és tartalmukat nem szállítják el időben. Az ÖKO-Pannon „jogszabály alapján" hozzájárul a szelektív gyűjtés költségeihez, ezt a „hulladékgyűjtés működési többletköltségének" nevezi, és azokban a városokban részben állja a cechet, ahol vele szerződnek.

Van, aki inkább az uniós támogatásokból rendezett lakossági szemléletformáló kampányokban lát panamákat. Mások szerint még nagyobb visszásság, hogy túl sok indokolatlanul túlméretezett - összesen mintegy 30 ezer tonna kapacitású - válogatóüzem épült, részben uniós pénzekből: az ISPA keretében több mint 100 milliárd forintot osztottak szét e célra. Ezek amortizációs költsége eleve milliárdos tétel évente. Némelyek túl közel vannak egymáshoz - például a szolnoki és a kecskeméti -, van, amelyik jó ideje dologtalanul áll, vagy két éve gyűjti a hulladékot, hogy el tudjon indulni. Némi jóindulattal ráfoghatnánk az ügyre, hogy itt bizony a jövőbe fektettek be, mert egy nap sokkal felelősebben szemetel majd a társadalom, és akkor jól fognak jönni ezek a gépsorok.

Profitérdekek

A hazai hulladékkezelők feladata alapvetően logisztikai. A szelektíven begyűjtött szemetet eljuttatják és eladják az újrahasznosító gyáraknak. A papírnak, a fémnek, az italospalacknak éppúgy van árfolyama, mint a búzának vagy az olajnak, és ki van téve a nemzetközi trendek - például a túlkínálat - okozta ingadozásnak.

A koordináló szervezetek nonprofit szerveződések, de némelyikük alapítói érdekeltek a hulladékkereskedő vállalkozásokban is! Ha Magyarországon nem tudnak jó áron túladni a portékájukon, a határon túlra szállítják. Legjobb esetben a környező országokba, de megesik, hogy még távolabbra. Pedig a törvény szerint elvileg a közelség elvének kellene érvényesülnie - mondja Horváth Erika az ÖKO-Pannon nevében. Mások ellenérve, hogy például a papírhulladékot itthon nem jó áron veszik át, ezért érdemesebb Ausztriába vitetni újrahasznosításra, mert ez akár 20 százalékos költségcsökkentést is eredményez. Eközben a hazai papírgyár importból is szerez be hulladék nyersanyagot.

A szelektíven begyűjtött magyar hulladék mintegy 20 százalékát külföldi üzemegységekben hasznosítják újra. A több száz kilométeres szállítási útvonal viszont növeli az újrahasznosítás ökológiai lábnyomát.

Környezetkímélő?

Az ÖKO-Pannon tavaly 331 ezer tonna csomagolási hulladék szelektív gyűjtését és hasznosítását szervezte meg, amelyből az anyagában történő feldolgozás 324 ezer 460 tonnát tett ki, míg a fennmaradó mennyiséget energetikai úton hasznosították. A legnagyobb hasznosítási arány a papíré, az „újrapapír" gyártása a legegyszerűbb.

„Az újrahasznosítás terén Magyarország öt-tíz éves elmaradásban van a nyugati országokhoz képest. Az unióban az a tendencia, hogy a lerakást utolsó lehetőségként kezelik. A hulladék hatvan-hetven százalékát újrahasznosítják, a fennmaradó részt elégetik" - mondja Horváth Erika. A rákospalotai szemétégető mintegy tízezer háztartás energiaigényét elégíti ki. Bécsnek három hulladékégetője van, és azok minden bizonnyal megfelelnek a légszennyezésre vonatkozó szigorú uniós előírásoknak. Vannak, akik úgy vélik, hogy Budapest is elbírna még egy égetőt. A zöldek érvelése azonban az, hogy az égetők létesítésével a status quóba fektetünk be: azt a kapacitást onnantól kezdve folyamatosan el kell látni hulladékkal. Vagyis minden új égető megnyitásával az újrahasznosítás bővülése ellen lépünk fel.

A fővárosi szelektív hulladékkezelést szolgáló Sírkert utcai válogatóüzemben közvetlen betekintést kaptunk a „kulisszák mögé". Egymás után érkeznek a nagy teherautók, mind egynemű szeméttípussal megrakva. Tévhit tehát, hogy összeöntik őket, pedig 5-ről 12 százalékra nőtt azok aránya, akik - elmondásuk szerint - emiatt nem vesznek részt a szelektív hulladékgyűjtésben.

A hulladékválogató üzemben kopácsolva válogatják szét a leselejtezett elektronikai készülékek és régi mobiltelefonok különféle alapanyagú darabjait. Targonca tologatja az ásványvizespalack-halmot. „Optikai szeparátorok" fajsúly szerint levegővel más-más száguldó szalagra fújják, repítik az eltérő alapú műanyagokat, ahol felaprítják, és különféle vegyi folyadékokban úsztatják darabjaikat. Vajon kiszámította-e valaha valaki, mennyi energiát fogyaszt egy ilyen hodály, és mennyi üzemanyagot eszik meg a szállítás? Vajon mennyi erőforrást használ a folyamat következő állomása, az újrahasznosító gyár, ahol már hőkezeléssel vagy kémiailag dolgozzák fel a beérkező anyagokat? Pontos adatokkal nem tudnak szolgálni a hazai szakemberek. Az nem kérdéses, hogy a hulladék-újrahasznosítás jobb a természetnek, mint a szeméttelep-gyarapítás, de a rendszer ökológiai és energetikai vonzatait senki nem gondolta át. Így pont a környezettudatos aspektus hiányzik e környezettudatosnak vélt ipari tevékenységből.

Államosítás: drágítás

És most jön a csavar, ami talán még inkább rontana a helyzeten: Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár több ízben nyilatkozott az Állami Hulladékkezelő létrehozásáról, amivel kiiktatná a koordináló szervezeteket. A környezetvédelmi termékdíjakból és a mentességek eltörléséből évi 90-100 milliárd forintot kíván előteremteni zöld programokra. Ezzel felvinné a fogyasztói árakat is, hiszen az említett 100 milliárdos nagyságrend jóval nagyobb, mint az a 6,5 milliárd forint, ami a piac nagy részét lefedő ÖKO-Pannonnál mozog évente. De a „kötelezettek összes befizetése" is csak 45 milliárd forint - állítja szakmai tanulmányában dr. Kiss Kovács Miklós, a Green Tax Consulting Kft. vezetője. Ebből 25 milliárd a környezetvédelmi termékdíj, és 20 milliárd a mentességet biztosító hasznosításidíj-fizetés. Az italszektorban 20 százalékos áremelkedés is valószínű. A szakértő szerint az átrendezés a lakossági begyűjtési és hasznosítási rendszer féléves összeomlását vonná maga után. Közel tízezer munkahely forog kockán. „Az EU a gyártói felelősség elve alapján határozza meg a hulladékok kezelését", s az unióban nincs példa rá, hogy állami megrendelés váltaná ki e funkciót.