A jó marketing nagyobb biztonságot jelent

Deák Gáborral, a Magyar Marketing Szövetség elnökével beszélgettünk novemberben soron következő konferenciájukról és arról, hogy miben segíthet a szervezet a kis- és középvállalkozásoknak.

Az új irányok felé nyitást hangsúlyozza az elnök. Fontosnak tartották annak a meghatározását, hogy a szövetség pontosan kikhez is akarjon szólni, mivel egészen más marketingproblémákkal küzd egy multi cég, mint egy kisvállalkozás.

– Arra jutottunk, hogy ma két csoportnak van nagy szüksége segítségre a marketing területén: a kkv-szektornak és az önkormányzatoknak, mert véleményem szerint a társadalmi marketing gondolatát minél szélesebb körben el kell terjeszteni. Ők lettek a két legfontosabb célcsoportunk.

Milyen segítséget tud adni a szövetség a kkv-szektor számára?

Deák Gábor, a Magyar Marketing Szövetség elnöke

Szeretnénk élő kapcsolatot kialakítani a cégekkel, hogy a valós problémákra tudjunk reagálni. Elképzelésünk szerint a jövő évtől tanácsadói szolgáltatást is nyújtunk majd, és külön kkv-tagozat alakul, ahol a tapasztalatokat, kérdéseket sokkal inkább a kisebb cégek igényeire szabva tudjuk összegyűjteni és átadni. Ha társadalmi munkában dolgozó szakértőink révén átadott információkkal sikeresebbek lesznek a cégek, a magyar gazdaság sikeréhez is hozzá tudunk járulni. A szövetség nem üzleti vállalkozás, küldetést teljesítünk, melynek legfőbb eleme az információátadás, ezért szervezzük a konferenciáinkat is. Idén  elsősorban a kkv-szektor és az önkormányzatok számára szerveződik rendezvény, de természetesen minden marketinghasználóhoz szól. Meglátásunk szerint bár a kkv-szektorban erős ösztönmarketing működik, bizonyos alkotóelemek hiányoznak a rendszerből. Pedig ahhoz, hogy a marketing hosszú távú sikert hozzon, stratégiai koncepcióra, háttérre van szükség. E nélkül csak egy adott pontig lehet a növekedés motorja.

Többek kérésére, a vidéki helyszín helyett - technikai okok miatt - a konferencia Budapestre költözött az Airport Budapest Hotelbe.

A gyors helyszínváltoztatás arra a kompromisszumra késztetett minket, hogy a kétnapos programot egyetlen napba tömörítsük. Az új programot a várhatóan legnagyobb érdeklődésre számot tartó témákból állítottuk össze, november 14-ére, 1 napos rendezvény keretein belül. Így végül, de nem utolsó sorban a konferencia idén jóval kedvezőbb feltételekkel várja a résztvevőit! Tekintse meg új programunkat, valamint a kedvezőbb részvételi feltételeket!

Miben lesz más ez a konferencia?

– Elsősorban a gyakorlatorientáltságában. A címe – Marketing Casting – is arra utal, hogy az eszközök széles tárházából igyekszünk áttekinteni azokat, amelyek a célcsoport számára hasznosak lehetnek. Hihetetlenül sok marketingeszköz létezik, nem könnyű eldönteni, hogy melyik cégnek mire van szüksége. Ebben segít a konferencia. Igyekszünk interaktívvá tenni, hogy a résztvevőknek legyen lehetősége választ kapni saját kérdéseire. Így mindenki megtehet egy kezdő lépést a jó irányba. Szeretnénk megmutatni, hogy megfelelő látásmóddal, egyszerű eszközökkel is el lehet jutni magas szintű marketinghez, ha elég tudatosan és átgondoltan működtetjük. Egy jó marketingkoncepció nem szeparált eszközökkel próbálkozik, hanem ezek mögé átgondolt stratégiát tesz. A kis cégeknek viszont sokszor üzleti terve sincsen. Pedig minden marketing alapja a helyzetelemzés, vagyis annak tisztázása, hogy kik vagyunk, és mit akarunk elérni. Ezzel tisztában kellene lennie a cégek vezetőinek akkor is, ha a konkrét marketingtevékenységgel esetleg egy külső céget bíznak meg. Ez a tanulási folyamat nagyon fontos, de egy cégvezetőnek nincs ideje egyetemi képzésben tanulni a marketing alapjait. Ezért nagyon fontos feladata a szövetségnek a vállalkozók oktatása. Instant, gyakorlati kérdésekre adni válaszokat úgy, hogy az ne „bulvármarketing” legyen, vagyis az alapvető kérdéseket és lehetőségeket világítsuk meg. Tudatosítani kell, hogy a megfelelő eszközökkel és tudással sokkal nagyobb biztonságban lehet a cég. E tanulási folyamat első lépése a konferencia, a jövő évre pedig egy workshop-lánc felépítését tervezzük, ahol fokozatosan növelhető a megszerzett ismeretanyag.

Sok vállalkozó még mindig úgy gondolja, hogy a marketing „luxus”. Mit gondol erről?

– A kilencvenes évek elején még csak amerikai filmekben láttam légkondicionált autót, és nem értettem, miért szenvednek annyira a szereplők, ha elromlik a készülék. Tíz évvel később, amikor egy meleg nyári napon az én autómban nem ment a klíma, már megértettem. Amit nem ismerünk, annak nem érezzük a hiányát. Nem ajánlunk varázsszert, de azt mondjuk, hogy értelmes mennyiségű anyagi eszköz felhasználásával nagy valószínűséggel piaci sikert érhetünk el. Így könnyebb megérteni, hogy tényleg szükség van marketingre.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo