A jövő hónap első felére készül el a ferihegyi repülőtérnél a felüljáró, a műszaki átadásra is sor kerül július közepén. Ezt a technikai lépést követően már megállhatnak Ferihegy megállóban az elővárosi személyvonatok, amelyeket a menetrend szerinti tarifáért lehet igénybe venni. Szeptembertől, a ceglédi vonal vágányzárának a ceglédi vonal vágányzárának feloldását követően az IC vonatok is megállnak majd Ferihegyen - jelentette be Heinczinger István, a MÁV ZRt. vezérigazgatója. Ezzel a fejlesztéssel a Ferihegyről érkező, vagy onnan induló utasoknak kínálnak jobb közlekedési lehetőséget.
Vonattal a reptérre
Már csak egy hónap és átadják rendeltetésének a ferihegyi repülőteret kiszolgáló vasúti felüljárót, s így már értelme lesz megállítani az IC vonatokat is.
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.