A cégek telefonköltsége csökkenthető azzal a programmal, amellyel az Implenor Kft. lépett a piacra. Az APEH szeptembertől tételes kimutatást kér a magánhívások elszámolására, vagy a teljes telefonszámla 20 százalékát magánhasználatnak feltételezi. Akár a tételesen kiszámolt, akár a feltételezett összegről is legyen szó, azt vagy természetbeni juttatásként kell elszámolni, vagy tovább kell számlázni a dolgozóknak. Ennek kezelése egy cég számára akkor eredményezi a legalacsonyabb költségeket, ha tételes kimutatást készít a magánhívásokról, és azt továbbszámlázza a dolgozóknak.
Az Implenor megoldásaként javasolt szoftver felismeri a hívásokat, s tételes kimutatást készít mind a mobil, mind a vezetékes hívásokról. A program segítségével a telefonköltségeknek akár a felét is megtakaríthatja annak alkalmazója. A szolgáltatást sikerdíj fejében vezettetheti be a vevő. A megrendelő és az Implenor közösen, előzetes helyzetfelmérést készít. Ez alapján határozzák meg a lehetséges költségcsökkenés vagy hatékonyságnövekedés mértékét. A keletkező megtakarítás egy része illeti meg az Implenort.Tetten ért magánhívás
Sikerdíjra szerződik a megrendelő és a szolgáltatást eladó cég egymással. Az áru pedig a cégen belüli magántelefonálás kimutatása.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.