Sem az osztrákok, sem az oroszok nem szerezhetik meg a Molt?

Olyan csatát nyert a Mol az OMV-vel szemben, ami valójában nem is volt csata - nyilatkozta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója szerdán az MTV Este című műsorában azután, hogy az OMV visszalépett a Mol felvásárlási szándékától.

Az OMV visszalépésének hátterében nyilvánvalóan az a brüsszeli állásfoglalás áll, amely felvásárlás esetén a verseny korlátozását jelentette volna - jegyezte meg a Mol első embere.

A Mol részvények árfolyama azért esett szerdán több mint hat százalékkal, mert most szabadulnak a részvénytől azok az amerikai befektetési alapok, hedge fund-ok, amelyek azért vásárolták a papírt, mert az OMV 32 ezer forintos felvásárlási ajánlatában reménykedtek - magyarázta Hernádi Zsolt. A Mol által felvásárolt saját részvények nem vesztek el, azok megvannak - felelte egy kérdésre az elnök-vezérigazgató, hozzátéve, hogy azok egy részét, öt százaléknyit közgyűlési határozat alapján töröl az olajipari társaság, így a részvényesek kezében lévő részvények értéke nő.

Hernádi Zsolt véleménye szerint más külföldi olajtársaságok, például orosz cégek azért nem fognak hasonló ellenséges felvásárlási akciót kezdeményezni a Mol ellen, mert a 10 százalékos szavazati korlát mellett az alapszabály megváltoztatásához 75 százalékos részvényesi többség szükséges, és amint a példa mutatatta, Brüsszel nem kívánja korlátozni a versenyt a régióban.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo